Szabó Gábor

1. Mióta foglalkozol a fotózással, hogyan kezdődött, és miért pont a madarak a fő célpont?

Gyerekkoromban én is, mint sokan, kaptam egy cmena gépet, azzal próbálkoztam sokat, inkább lelkesen semmit kitörő eredménnyel. Ezek mellet apám sokat bolondozott egy alig kivilágított kamrában, hogy a képeit előhívja. Fixir sóba mártogatta, összemontázsolt két-három képet is. Akkori, és mai szemmel is csodát tudott művelni. Nem madárfotózással foglalkozott, csak úgy hobbistaként űzte. Emlékszem rá, amint egy fotón, ott guggol egy majálisozó tömeg előtt, katona ruhában egy praktikával a kezében, büszkén. Hogy miért pont madarak?! Vidéki fazon vagyok, a Hortobágy közeléből. Gyerekkoromban, az akkori viszonyokat nézve, miénk volt a világ! Nem voltak játéktermek, nem volt mobil, vagy számítógép, helyette volt árokpart, lövészgödör, bringa, tóban fürdés, fára mászás, és onnan leesés is jutott bőven. A falu, ahol felnőttem csak úgy árasztotta, és még árasztja most is magából a madárdalt. Akkoriban még sokat nem tudtam és most sem sokkal többet, de valahogy hosszú éves kihagyás, és egy csomó kosárlabda mérkőzés után újra előtérbe került a fotózás. Nem volt tétovázás, hogy most szoció vagy épület, vagy emberek, vagy tárgyfotózás, adta magát a természet a benne rejlő titokkal, lehetőséggel, és persze a madarakkal. A technika sokat segített ebben szó se róla.
Ezektől függetlenül, a digitális „születés” után pár évvel tisztult le bennem a miértje, a madárfotózásnak. Olyan dolgokat lehet látni a keresőben, ami kortalannak mondható. Ezek a tollas barátok 5000-10000 évvel ezelőtt is pont így néztek ki, így viselkedtek, élték minden napjaikat, és ha az emberiség kicsit is vigyáz erre a golyóbisra, akkor még sokáig élvezhetjük ezt a látványt. Nagyjából még legalább ennyi ideig. Egyszer láttam egy fotót egy közösségi oldalon, egy sirály, csőrében egy melltartóval, egy habos tengerparton naplementében. Nagyon sokan szerették azt a képet, mint utólag kiderült, a sirályt a Balatonnál, a melltartót Dániában, a naplementét és a tengerpartot Görögországban fotózták. Egy ilyen képhez úgy tűnik, nem kell más csak egy képalkotó platform. Remélem, sosem jutok idáig!

2. Nemcsak fotózásaidról, de a lakóhelyed környékének élővilágáról is vezetsz blogot. Miért?

Ez a történet már jó pár évre visszanyúlik. Kirják Sanyi barátommal kezdődött. Berekfürdő a Hortobágy mellett van, néhány kilométerre. Színes, változatos élőhelyekkel, természeti értékekkel. Ősszel rengeteg darumadárral, homokos partfallal, 30-50 éves erdőkkel, szikes pusztákkal, tavakkal, legelő állatokkal. A falu turisztikai, természeti látványosságait, értékeit próbálta Sanyi valamilyen formában népszerűsíteni. Akkoriban a panorámioval ügyeskedett, de az egy kicsit macerásnak bizonyult. Összedugtuk a fejünket, én akkortájt kalapáltam össze a fototaxist, így abban maradtunk, hogy csinálunk még egy blogot, Berekfürdő flórája és faunája névvel. Mi veszíteni valónk lehet?! Működött, oly annyira, hogy 2013-ban tartottunk egy szűk körű vetítőképes előadást, a környék madarairól. Fél órásra terveztük, annak a pár embernek, aki elmer/ tud jönni. Aztán én lepődtem meg a legjobban, mikor kiderült, hogy közel 200 faj van dokumentálva fotóval, és egy csomó olyan, amiről fotó ugyan nincs, de lelkes madarászok már látták, Berekfürdőben, vagy annak pár kilométeres vonzáskörzetében. Az előadás több mint másfél órásra sikerült és az a pár ember megközelítette a százat.

3. Fotóid zömét vizes élőhelyen készíted. Ez csak területi sajátosság, vagy esetleg valami plusz vonzalom a víz irányában?

A víz mindig jót jelent, az életet hordozza magában, és persze megnyugtat, arról nem is beszélve, hogy a Földön is jó sok van belőle. A víz mellett mindig van növényzet, nem csak vízi madarak, hanem emlősök, hüllők is előfordulnak. Próbálom tudatossá tenni magamban, hogy ilyen helyeket keresek, de nem mindig megy. A parti madaraktól elalélok, imádom őket, gyorsak, mindig figyelnek, folyamatos mozgásban vannak, csapatokban jönnek, nagy meglepetéseket tudnak okozni, szépek, és változatosak. Hogy mennyire területi sajátosság ez, nem tudnám pontosan megmondani. A víz mindig nagy potenciált hordoz magában, mozog, hullámzik, tükröződik, a szintje változik, változatos, mozgalmas, kiszámíthatatlan. Az egyik alkalommal kánaán van, az ember csak kapkodja a fejét, a másik nap meg semmi! Imádom. Viszont, ha találok valamilyen témát, igyekszek minél több bőrt lehúzni a rókáról, még az előtt, hogy lefogynak a lehetőségeim.

4. Mik a kedvenc fotótémáid, kedvenc helyszíneid, és milyen módszereket használsz, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet?

A kedvenc helyszíneim, mindig az aktualitások szerint változik. Lehet nincs is?! Egy jó hosszú időn keresztül, egy rekultivált szeméttelepen töltöttem a hajnalokat, hol a parton hol a vízben, másik alkalommal Berekfürdőben, hol egy erdőben, egy fekete harkály odúja előtt, hol a vízben, kuksoltam gólyatöcsökre vadászva. Általában nyár végén, ősz elején a halastavak irányába fordulok. A nagy kedvenc, ami után éveket nyomoztam, egy Berekfürdőben fotózható jégmadár, mindenféle álcázás nélkül a strand területén, télen. A módszereimet általában a helyszínek határozzák meg. A lakóhelyek közelsége, az esetleges forgalom, a nem várt látogatók tömege. Igyekszem úgy kialakítani a helyszíneket, hogy messziről ne legyen feltűnő, bele illeszkedjen a tájba, illetve ne kelljen hegyeket megmozgatni érte. Ettől függetlenül épp eleget kell cipekedni. Instant módszereken gondolkozok, ha megtalálok valamit, amiben van fantázia, akkor a helyszínen található anyagokból rittyentek egy lesnek alig nevezhető dolgot, ami mögé el lehet bújni, és persze kényelmetlen. Amikor pedig fotózásra kerül az idő, minden alkalommal viszek még valamit, hogy az álcázás jobb legyen, egy zöldre festett lepedőt, egy álcahálót, vagy árnyékoló hálót. Olyasmit próbálok csinálni, ami nem kerül vagyonokba, könnyen mozgatható, bontható és nem fáj, ha lába kél. Talán épp ezért nem használok üveges lest. Általában hagyok egy üzenetet az épp arra tévedőknek, hogy a les miért van itt. Az elképzeléseim általában jó messze vannak mindentől.

5. Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőt illetően, eddig meg nem valósult tervek, álomfajok?

Folyamatos tervezések mennek, fejben, papíron, az udvaron. Szépen lassan, nagyon lassan sikerül csak haladnom előre az ösvényen, amit magam taposok. Évekig vadásztam jégmadárra, de nagy nehezen kis furfanggal sikerült, évekig vadásztam bankára, és most az is bejött a csőbe. Szeretnék végig követni egy szalakóta költést, és fióka nevelést. De legalább annyira örülnék egy karvaly poszátának is, vagy egy darumadárnak, rengeteg olyan faj van, amit eddig még nem sikerült elcsípni. Több éve vezetek egy megfigyelési naplót, naptári napokkal egybekötve, próbálok abból kiindulni, mikor milyen madárral találkoztam és hol, fiókák kirepülésének ideje, potenciális fészkek, odúk helyei, tavaszi megjelenés, őszi vonulás stb. Ennek köszönhetem, hogy júliusban tudtam álca nélkül egy szilvafa alól képet készíteni barna rétihéjáról, olyan szemtelenül közelről, amit még én sem hittem. Valahogy ezen a vékony mezsgyén próbálok lavírozni, újabb és újabb dolgokat felfedezni. Egyszer fogok építeni egy fecske dagonyázót, a tervek már megvannak, egy óvatos próbálkozás már volt, természetesen sikertelenül. Valahogy egy madáritatóval is egybe kell ezt kötni, már látom. Lassan halad a dolog, mert a háttérnek szánt növények gyökereztetésével nem úgy boldogulok, ahogy képzeltem. Vagy ott van még a széles látószöggel történő partimadár fotózgatás, az nagyon érdekes lehet.

6. Kérlek, mesélj egy kicsit, egy számodra kedves fotódról, a témáról, a készítés körülményeiről!

Jól megtámadtál ezzel a kérdéssel! Kutatok, hogy hol van a fejemben az a polc, amin a számomra kedves fotó van…. És egyelőre nem találom. Lehet mind az?! Lehet nem is kedvenc fotóim vannak, hanem inkább kedvenc helyzeteim?! Ezekből több van, mint kedvenc fotó. Az viszont biztos, hogy minden egyes alkalommal van valami apróság, ami beleívódik a szürkeállományomba. Akár viselkedésforma, akár madárhang, akár illatok. Ezeknek a helyzeteknek köszönhetek jó pár barátságot, jó pár humoros pillanatot, és persze jó pár pixelbe öntött képet. Az idei egyik vicces helyzet az volt mikor a bankázás kellős közepén az éppen felszálláshoz készülődő repülő szembefordult a sátorral, a pilótája intett, kattant a zár, és dübörögve elhúzott a sátor mellett. A búbosbanka is nagy álom volt, és remélem az elkövetkezendő években is szerencsém lesz hozzá. Évek óta rakosgatok odúkat, ide-oda, hol fára, hol a pusztába, hol oszlopokra toronyles elé, hol tisztásra. Laktak már ezekben az odúkban, darazsak, cinkék, seregélyek. Ám ebben az évben sikerült. Idézem, „Az a lábas, amelyiket nagyon nézed, az nem forr!”, így az egyik kevésbé ellenőrzött ládába beleköltött egy banka pár. Egy kedves barátommal próbáltunk minél több pillanatot megörökíteni. Egy másik lelkes csapat a fiókákat gyűrűzte meg. Mindenki boldog volt.

7. Végül pedig: mit hordasz a hátizsákban?

A hátizsákom tartalmát próbálom mindig az aktualitásnak megfelelően telerakni. Már csak a súlya miatt sem mindegy, hogy mennyit cipelek. Igyekszek a megfigyeléseknek megfelelően fölszerelkezni, igyekszem meghatározni a távolságokat. Az elő és háttér távolságát figyelembe venni, ebben nagy segítségemre vagy az internet. Volt már példa, hogy a rend éber őrei vártak a parton, vagy kóbor kutyák ráncigálták a nadrágom szárát, miközben a parton feküdtem, ezért mindig próbálok csak annyi cuccot vinni, amit akár gyorsan össze is lehet pakolni. Egy 7D vázam van, egy 300 mm-es lencsével, egy telekonverterrel, két aksival. Ezek általában állandóan a zsákban vannak. Van egy 18-135 mm-es lencse, amit általában családi rendezvényeken használok, egy külső vakuval. Van egy 100 mm-es makró lencsém, egy közgyűrűvel, amivel rovarokat fotózok, amit azonnal tovább küldök, mint oktatási anyag. Van egy régi típusú sigma 400 mm-es lencsém, amitől csak azért nem akarok megszabadulni, hogy tudjam honnan indultam el. Ezeken kívül egy állvány, egy gömbfej, egy jó nagy babzsák, amiben meggymag, és dióhéj van, egy pokróc, és egy álcaháló. Mindig van nálam egy bicska, ragasztó szalag, és kábelkötegelő. Nem szigorúan a hátizsákban, de egy komplett váltás ruha is elfér a kocsiban, sátorral, nem egyszer volt már szükség rájuk. Persze szűrők és távkioldó is van.

Szabó Gábor                             
szgabor.blogspot.hu                        

(A riporter szerepében Völgyi Sándor, 2015. július)