Maros Sándor

1. Mióta foglalkozol a fotózással, hogyan kezdődött, és miért pont a madarak a fő célpont?

69 éves vagyok és 1960-ban kerültem közelebbi kapcsolatba a fotózással, Tóka Ferenc fizika tanárom segítségével. Akkoriban ketten alkottuk az iskola fotóklub létszámát. Filmes: Pajtás, Zorkij, Praktica, Pentacon Six, Chinon, Nikon, gépeket, objektíveket használtam. Lenyűgöző volt a nagyítógép által kivetített képből a fotópapírral "kivágni" a legjobb kompozíciót, kiválasztani a megfelelő film, papírhívót és azok hőmérsékletét. Édesanyám egyszer azt mondta több fixírsót használok, mint az egész család kristálycukrot :). Azóta is hiányolom a filmmel elérhető gradációt, bár a Sony, Pentax és néhány megfizethetetlen árú nagy érzékelő méretű gép erősen közelít hozzá ... A természethez kötődő kapcsolatom is gyermek koromba kezdődött, azon egyszerű oknál fogva, hogy egy somogyi faluban születtem. Akkoriban, néhány kivételtől eltekintve (cinegék, gólyák) a madarak nagy részét a gazdálkodók inkább kártékonynak, mint hasznosnak tartották. A rigók "megcsipkedték" az eladásra szánt gyümölcsöt, varjak a friss vetésből kiették a magot, a "kányák" (ez volt a ragadozók gyűjtőneve) megdézsmálták a majorságot. Ezt tanultam én is, ez volt az alap. Innen kezdődött a hosszú fejlődési folyamat a madarak feltétel nélküli szeretetéig. Emlékszem és azóta is mélyen szégyenlem magamat amiért három napig figyeltem két méterről egy másfél méteres magasságban lévő seregély odút. Két nevetséges felvételért halálra ítélve a fészekaljat. Hogy miért a madarak, igazából csak most tudom megfogalmazni. Gyerekkoromban, a háziállatokon kívül ők engedtek magukhoz a legközelebb, télen pedig házhoz jöttek. Felnőtt fejjel pedig azt gondolom, a madarak "társadalmi" élete a legváltozatosabb, legazonosabb. Soha nem láttam rétisast, aki galambnak akart látszani és fordítva :). Ugyanakkor mi emberek, nagyon sok viselkedési módot örököltünk tőlük. Mindenki látott már vakriasztást, amikor a riasztó madár repül vissza először a legjobb falatokra. Méretük, alkatuk, hangjuk, színük mind-mind csodálni való. Imádom a csibész, nagyon okos dolmányost és fajtársait is. A fotózás és a madarak iránti vonzalom persze nem volt töretlen, sőt amikor beköltöztünk a városba, aztán jött a nagybetűs élet, legnagyobb bánatomra többször mélypontra zuhant. Emlékszem egyszer azért kellett abba hagynom a fotózást, mert egy 36 felvételes Agfa, Kodak diafilm 1650 forintba került, az akkori havi fixem, pedig 5400 Ft volt. Így aztán volt olyan időszak amikor, csak egy távcsövem maradt.

2. Fotóid nagy része egy helyhez köthető. Mi az oka e különös vonzalomnak?

Ha röviden akarok válaszolni, akkor azt mondanám, mert egy hűséges, romantikus alkat vagyok. A történet az, hogy egyszer csak a helyi televízió igazgatói székében találtam magam és oda lett a romantika, helyette nyakamba zúdult a cég és kollégáim egzisztenciájáért folyó kemény gazdasági küzdelem, de cserébe újból foglalkozhattam a képi világ rejtelmeivel és visszatérhettem, igaz kamerával, a természetbe. Történt, hogy egyik reklámozónk szerződést akart bontani amiatt, hogy a reklámfilmjének vetítését az eltérő kezdési időpontok miatt nem tudta követni. Az az ötletem támadt, hogy szakítok annyi időt magamnak, hogy 3-5 perces csak zenével aláfestett természet film etűdöket forgatok időkitöltőnek. Így találtam rá későbbi, szeretett fotósterületemre a közeli halastórendszerre, melyet hamarosan NATURA 2000 területté is nyilvánítottak. A közelben rétisas fészek, egerészölyv fészek, a vízi madarak sokasága, egy szóval eldorádó. Ahogy gyűlt a nyersanyag össze tudtam hozni egy 55 perces filmet, amit aztán az ország több televíziója is bemutatott. A helyi fotóklubban történt bemutató után jöttek a régi fotós barátaim és javasolták józanodjak már ki, és hagyjam a fenébe a mozgóképet. És a magánszférában hagytam. Ezek után elég sok pénzt elköltve, most már digtális Canon cuccal naponta hajnalban látogattam a területet. Mire 8 óra lett, már az irodámban ültem. Na jó, időnként késtem egy picit, de nem volt lelkiismeret furdalásom, mert a munkaidő vége 18-22 óra volt. Ez a körülmény és a tónál dolgozókkal kialakított kapcsolat miatt sokáig csak ezt a területet látogattam. Kiderült, hiába ugyan az terület, évről - évre, évszakról - évszakra, állandóan változik a környezet és a madárvilág. Izgalmas volt, hogy a madárhatározókban leírt életmód, itt csak hasonlított, vagy nem is hasonlított az ott leírtakra. Egy ideje már nem számolom, de a területen 130 fajt sikerült fotóznom változó minőségbe, - hiszen fajmeghatározás szempontjából a rossz kép is jobb, mint a semmi. Itt tanultam meg azokat a "trükköket" is, amivel közelebb kerülhettem a madarakhoz (Capa effektus). De itt találtam ki, hogy nagyszámú ismerőseim közül jellemben ki melyik madárral azonos. :) Pontosan tudtam, mely időpontban hol, milyen madarakat tudok ellenőrizni, fotózni. A befektetett érzelmi, anyagi és az eltöltött időfaktor miatt, már - már sajátomnak is tekinthetném. Szokták mondani egyszer mindennek vége. Így jártam én is a területtel. Miután az állam bérbe adta, fenekestül fordult fel az én és a madaraim helyzete. Először fajok tűntek el, aztán a létszám kezdett csökkenni. Az addig, nem halászattal foglalkozó bérlő nem volt tekintettel arra, hogy a tavaszi, őszi vonuláskor fontos pihenő és táplálkozó hely volt ez a terület. A Natura 2000 minősítés kiürült. Kínkeservesen, apró lépésekkel próbálom rávezetni a dolgozókat arra, hogy ez több mint gazdasági terület. Öröm, hogy az egyik halőr a puska mellett már fényképezőgépet is hord a vállán.

3. Mit gondolsz a természetfotózás lényegéről? Vagyis számodra miért fontos?

Ez jó téma - nekifutok. Fotós pályafutásom elején, a mai értelembe vett madárfotónak nevezhető fotót, nem sikerült készítenem a nevetséges alap, vagy maximum 135mm objektívjeimmel. Nem volt a mai feloldóképesség, élesség, érzékenység az objektívek ilyen széles választéka, a megtervezett színpad, homogén háttérrel. Mai szemmel nézve elég gyatra fotók készültek. Mégis elérzékenyülve néztem minap, a BFNP kutatóházában kiállított nagy méretű fotókat, melyeket a régi nagy madárfotósok készítettek. Az általam elérhető természetfotósok, nagyrészt titkolták tudományukat, de titkolózásuk arra késztetett, hogy képezzem magamat és más lehetőség nem lévén autodidakta módon. Az összes általam elérhető szakkönyvet végigolvastam. Ezek közül a madarak életével foglalkozó könyvek nagyon sok ismeretet adtak, a fotózással kapcsolatos "szakkönyvek" már kevésbé elégítették ki a kíváncsiságomat. Ha utána néztek, az akkori, magyar nyelvű fotós irodalom (60-as, 70-es évek) bővebben, személy-, épület-, táj-, makro- felvételekkel, illetve fotó kidolgozással foglalkozott. Az állat fotózással foglalkozó rész 1-2 oldalra korlátozódott, ami arról szólt, hogy a természetes környezetükben, vagy állatkertben fotózzuk őket. Ezzel, már akkor elkezdődött egyfajta csalás, amit csak irigységből nevezek annak, mert a távolság miatt, nem volt lehetőségem állatkertet látogatni. Minden esetre nem esett jól (ma már nevetek ezen), amikor egy budapesti fotós kolléga lepocskondiázta a fél napig cserkelt tőkésréce fotómat, mondván inkább nézzem meg az ő felvételét. És valóban - gyönyörű felvétel volt. Később kiderült a városligeti tavon fotózta némi kenyércsali segítségével. Akkor szakadozni kezdett valami bennem, de be kellett látnom az is egy élőhely. És ha ki-ki saját szemszögéből nézi, talán az élmény is ugyanaz volt. Én úgy készítettem fotóimat, hogy sok-sok gyaloglás és teszt felvételek után meghatároztam mely területen cserkelek, rejtőzködöm és várom a szerencsém. Egy ilyen alkalommal állapítottam meg: bárhova leülhetsz, ha van kellő időd, előbb-utóbb leszáll eléd egy madár. Nem egy hatékony módszer, ezt onnan tudom, hogy az ország másik felében élő fotós barátom, egységnyi idő alatt, ontotta a jobbnál jobb felvételeket, míg én csak néhánnyal tudtam kirukkolni. A tény nem legyezte hiúságomat (Mert valljuk be mindannyian hiúak vagyunk, és ez így normális állapot.). Ugye a természet fotózása elvileg arról szólna, hogy semmiképp nem avatkozok be a környezetbe, megváltoztatva az élővilág életterét. Nem gondolom, hogy a kihelyezett lesek, lesépítés, a gyakori cserkelés, megfelelne a kritériumnak. Ennek ellenére azt hiszem létrejött egyfajta hasonulás a két faj között. Én kissé zavarom a madár életét, ő viszont ellopja a madzagomat és beépíti a fészkébe. Tehát a gazdasági területeken, vagy azok közelében nem olyan sötét a helyzet. A fotósok, akik leseket építenek, jól felfogott érdekükben általában pozitív irányba változtatják a madár környezetét. Etetők, odúk, kihelyezésével még a szaporulathoz is hozzájárulnak. Persze fokozottan védett területekre ez nem vonatkozhat, bár az ott dolgozó szakemberek is megteszik, hogy pozitívan alakítsák a környezetet (Pl.: kis-balatoni denevér program, vagy az itt végzett vízügyi átalakítás). Sajnos egész életünket, átszövi a "kényszer" nevű jelenség. Bár nem küldök pályázatokra képet, de a pályázatok erről is szólnak. Ha elkezdted, muszáj hajtanod, ha el akarsz érni valamit. Eredményt pedig csak trükközéssel érhetsz el. Minden más csak mese. Ezért én is beálltam a "csalók" táborába. És itt kérem az olvasókat, lassan felejtsük el, a lesből, fizetett lesből készült kategóriákat. A lényeg legyen a felkészültség minden tekintetben: fény, élesség, képkivágás, kidolgozás. A fotózási terület természethű berendezése. A létrehozott színpadon készült fotókat, eleve így is értékelem. Tehát elsősorban a fotós felkészültségét. Ha technikailag, esztétikailag rendben a kép és látom a történetet, vagy a történet elejét, végét, (habitus) nálam már nyert. Sőt, némely kesze-kusza háttér vagy előtér, perverz módon (ha nem habitus) kifejezetten tetszik, persze, ha látom benne a történetet. Nekem a kevésbé "jó" képek is tetszenek, mert mindig valamilyen kellemes, szép élményt indukál bennem, és ezzel emeli értékessé, élvezetessé számomra a fotót. Na jó, ez a korom miatt van. De továbbra is a klasszikus természetfotót szeretem művelni, amiből itt az oldalon édeskeveset láttok, mert úgy sem nézné senki és nem is ide való. Lásd: Naumann-rigó esete. Számomra a természet-, madárfotózás két ok miatt fontos. Az egyik az örömszerzés. Ennek több változata van: élményöröm (ez az enyém), irigy-öröm (ez a legizgibb), káröröm (ezt nem szeretem). A másik, a tapasztalatokkal teli ismeretanyag átadása a természet védelmének érdekében. Itt szándékosan nem fotót említek, mert többen vagyunk, akik iskoláktól a nyugdíjasklubig járnak (ahogy Völgyi Sanyi mondja) igét hirdetni, ahol a fotóanyagon kívül videó, ill. hanganyagot is használunk.

4. Mik a kedvenc fotótémáid, kedvenc helyszíneid, és milyen módszereket használsz, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet?

Balga módon, kérdésre a válasz egy része benne van az előző válaszomba, itt csak röviden: a madártanilag lepusztult mórichelyi (miklósfai) halastórendszer életem végéig a kedvencem marad. Másik szerelmem a Kis- Balaton, de elsősorban nem a fotózási lehetőség miatt. Ennek ellenére sok madárfotót készítettem itt, de a BPH szintet messze nem ütik meg ezek a felvételek. Aki itt akar jó madárfotót készíteni, duplán kösse fel bugyingóját. Azt gondolom egy élet is kevés kiismerni ezt a hatalmas, gyönyörűséges területet. Azonkívül nehéz homogén hátteret találni. Tájképet viszont gyönyörűt lehet fotózni (Molnár Péter). És hogy miért nem erőlködök? Egy ízben (Mórichelyen) az egyik halőr érdeklődött mit akarok fotózni, én szerényen válaszoltam, hogy a szürke gém állományt szeretném megnézni. Erre Ő - hiszen tavaly már fotóztad őket, csak nem gondolod, hogy az idén másképp néznek ki! Tehát a kis-balatoni szürke ugyan az, mint a mórichelyi. :) Ahogy öregszem egyre inkább a fix leseket kedvelem és nem hiszem, hogy még kibírnám a 3-4 órát sátorponyvába bugyolálva -5-10 fokban. Ugyanakkor a fene esz egy kis cserkelésért.

5. Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőt illetően, eddig meg nem valósult tervek, álomfajok?

Igen vannak konkrét elképzeléseim és elsősorban ezek sem a saját fotózásommal kapcsolatosak. Szeretném a staféta botot átadni ezen a területen, fiatalabb fotós barátaimnak. Nagyon jó úton halad Szabó Zsolt, (az Ő képeit már ismeritek) aki bizonyos tekintetben meg is előzte az okítót, de Kardos Baluka is nagyon szép képeket készít. Akár hiszitek akár nem, jobban örülök sikereiknek, mint a magaménak. Megvalósulatlan terveim nem nagyon vannak. Talán még nekiállnék HD-ben megörökíteni Mórichelyet, ha visszatérne az élet. A madarakkal kapcsolatos élményeim közül egy hiányzik: látni a darvak tömegét a fejem felett. Sok fotót láttam már a témában, de ezt csak személyesen lehet megélni. A látványától biztosan elérzékenyülnék. Öregeknél ez könnyen megy. Álomfajom már nincs. Sokáig a gödények után vágytam, már-már reménytelenül, de egy rózsás gödény képében az is megjelent Mórichelyen. Akkoriban az RTL híradó is az én fotóimat használta. Nem bírom megunni a környezetemben élő madarak "változatosságát". Még nagyon sok szituáció, világítási helyzet van, amit szeretnék megfotózni.

6. Kérlek, mesélj egy kicsit, egy számodra kedves fotódról, a témáról, a készítés körülményeiről!

Bajban vagyok, ha a kedvenc fotómról kérdezel, mert van technikailag legjobb, a témát tekintve legjobb, megvilágítás szempontjából legjobb, de minden szempontból tetsző fotóm nincs. Viszont sok kedvenc fotóm van itt az oldalon. Nem akarok neveket felsorolni, mert még elbízzák magukat. Az tisztán látszik, hogy a szerencséjük, teljesítményük ugyan úgy hullámzik, mint az enyém, de miután sokan vagyunk, valaki mindig a csúcson van. És ez nagyon jó. Óriási élmény rétisasokat fotózni (imádom őket), és egy-két fotóm vállalható is lett közülük, most még is egy olyan fotót említek, ami a birdingen volt látható. Dankasirályok gyülekeztek előttem, altattak is rendesen. Néhány kisebb akción és hangos kiabálásukon kívül semmi nem történt, ide-oda úszkáltak, míg nem elsötétedett a kilátás. A les tetejéről ragadozó csapott le (az AF-nek esélye sem volt) a csapatra, és egy fiatal, lassúbb mozgású (fáradt vagy beteg lehetett) madár már a karmaiban is volt. Pillanatok alatt végzett a sirállyal, de hogy biztos legyen a dolgába, még egy ideig víz alatt tartotta, majd némi erőlködés után velem szembe repülve visszaszállt a les tetejére és pár pillanat múlva távozott. A vízben ismertem fel. Egy termetes héja volt a tettes. De a tulajdonképpeni élmény ezután következett. Ilyen döbbent csendet én még nem éltem át. A többi sirály és a tó többi madara, szárcsa, kis vöcsök is percekig, némán, dermedten himbálóztak a vízen, a távolabb sétálgató gémek megállva, mind a sirálycsapat felé néztek. Én is osztoztam gyászukban. Aztán visszatért az élet, hiszen a jelenet a természetnek csak egy mindennapi története volt. 6-8 felvételt sikerült készíteni, és ahogy ilyenkor lenni szokott, nem a két legizgalmasabb lett tűéles.

7. Végül pedig: mit hordasz a hátizsákban?

A hátizsák. Megkockáztatom mindenkinek van valami "bogara". Nekem a következetesség. Talán ezért is maradtam abban a bizonyos székben húsz évig. Hogy jön ez ide? Az elején említettem milyen gépekkel fotóztam. Az utolsó kettő Nikon volt. A filmes manuálisan felhúzható gép tökéletesen működött jó ideig, aztán a zár feladta. Sebaj lecseréljük. Egy már öszvér elektromechanikus gépet vettem helyette (talán F301 volt) ami néhány tekercs után egy erdei fotózás alkalmával lemerevedett. Akku ki-be, semmi. És előjött a bogaram. Egyszer mindenki becsaphat, a Nikon is, de soha többé nem lesz Nikonom. Igazán örülök, hogy a két gép vásárlásával hozzájárulhattam az igazi Nikon minőség kifejlesztéséhez. Azóta Canon. Lekopogom (kop-kop) teljes az elégedettség. Ezt a szakmát csak üzembiztos, ergonómiailag jól tervezett géppel lehet űzni. Nekem ez jött be. A márkák közti csatározásba nem mentem bele soha és nem is fogok, mert végül is nem az a lényeg. A géppel még semmi nincs megoldva. A képet az objektív vetíti az érzékelőre. Relatív elég sok félét használtam 24-70, 70-200, 100-400 I., 300, 400, 500, 100-400II. Gépvázak közül mind EOS, rendre 350D, 30D, Mark IIN, 7D, 5D mark III. Az eddig vásárolt gépeimet mind megtartottam, sajnáltam megválni tőlük, az objektívek közül a "feleslegeseket" eladtam. Mára maradt 24-70/2,8 , 50/1,8, 70-200/4 és 100-400 II. Fotózás alkalmával általában két gépet cipeltem 70-200 és valamelyik fix. Ma már csak az 5D-t és a 100-400 II viszem. Ezzel dolgozom lesben és cserkelés közben is. Nagyon szeretem ezt az objektívet a FF vázon. Állványok közül a Manfrotto márkát preferálom. Több van belőlük, de közülük is a nivellálható legkönnyebbet cipelem. Fejek közül én a videófejet szeretem. Univerzálisabban tudom használni, ha közben snittet is készítek. Ha jól beállítom a súlybalanszot, ott marad a célon, növelve a hatékonyságot, pláne, ha két géppel dolgozom.

Végül szeretném megköszönni, hogy befogadtatok, és tagja lehetek a pillanatnyilag legjobb, legigényesebb madárfotós oldalnak. SZÉP FÉNYEKET ! A többi jön magától, csak várd ki! :)

Maros Sándor                        
www.maros-art.hu                     

(A riporter szerepében Völgyi Sándor, 2015. december)