Belvizes sztori - Találkozás a sárszalonkával

Völgyi Sándor képe

Erdei ember vagyok. Szinte ott nőttem fel. Madarász útjaim is általában oda vezettek. Így alakult hát, hogy az erdőben élő madarakat jobban is ismerem. A vízimadarakkal ritkábban találkoztam. Kicsit titokzatosak és elérhetetlenek voltak számomra sokáig. Amióta madarak fényképezésével foglalkozom, folyamatosan keresem a lehetőséget, hogy a vízimadarakkal fotózható közelségbe kerüljek. Közöttük is a partimadarak vonzanak igazán. Sőt van egy faj, ami álmaim netovábbja ezen a téren. Ő a sárszalonka.
2010 igen csapadékos év volt. Már az év elején annyi eső hullott, hogy a tavasz folyamán, sok helyen keletkeztek belvizes területek, néhány folyó ki is öntött a medréből. A Kapos is ezek közé tartozott. Pincehely határában több hektárnyi rétet, kaszálót, mezőgazdasági területet vett birtokba. A vízzel együtt persze a halak is jöttek, amik aztán a víz visszahúzódásával a visszamaradó kis tavacskákban rekedtek. Ezek a halak itt leívtak, és a nyár második felében már halivadéktól hemzsegtek a nagy melegben egyre kisebb vizek.
A nyári szünet utolsó heteit kihasználva, a gyerekekkel nyaralni érkeztünk a nagyszülőkhöz, Tolnanémedibe. Mivel a nyáron többször tettünk így, sokszor láthattam a belvizes területeken gyülekező madársereget. Hamar felfedezték a kiváló táplálkozási lehetőséget, és seregestül lepték el ezeket a helyeket. Na szóval egy hetem volt, hogy ezzel a helyzettel kezdjek valamit. Nem is húztam az időt, még érkezésünk napján terepszemlére indultam. A közelben állatokat tartanak, ott hagytam az autót egy hatalmas szénakazal árnyékában. A Kapos innen 15 perc séta. Már messziről lehetett hallani a madarakat, közelebbről pedig jól látszott a hangzavar forrása is. Gémek, gólyák, sirályok, récék, bíbicek rebbentek fel a vízről, amint megláttak. Nagy kavarodást okoztam a jelenlétemmel. És hát, ami igazán lázba hozott, az a partimadarak jelenléte. A területet alaposan körbejártam. Valahogyan a víz közelébe kellett jutnom, hogy fotózható közelséget teremtsek a madarakkal. De hát az az iszap, ami elbírja a néhány dekás cankót, az nekem még járhatatlan ingovány. A területet a rét felől közelítve, a víztől már 30 m-re bokáig süllyedtem az iszapban. Ez így nem lesz jó! Nekem 30 cm-re kell jutnom a víz mellé. Kerültem egyet, és megpróbáltam a Kapos felől. Itt a töltés oldala kicsit meredekebben érkezett a belvízbe, talán jobban elbír engem is. Így is lett. Megtaláltam a helyet, ahova a lessátrat fel tudom majd állítani. Nem is húztam tovább az időt, hagytam, hogy a madarak visszaszálljanak a vízre. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy mire fogok feküdni, mert a csupasz iszap azért még nekem is puritán. Szerencsére édesanyám olyan „félretevős”, nálunk semmi sem megy veszendőbe. Bíztam benne, hogy erre a problémára is találok valamit. Meg is leltem, amit akartam. A padláson feltekerve, csak rám vártak a régi linóleum csíkok. Vágtam egy 2X1 m-es darabot, arra pedig egy régi ágybetét vékony szivacsa került. Olyan helyem lesz a spéci lessátramban, mint a királynak. A spéci lessátor alatt a saját magam által felturbózott tesco gazdaságos kiránduló sátrat értem.

Az első fotózást a terepfelmérést követő második hajnalra terveztem. Fél négykor kelés, (ez azért nem volt kellemes) ki a területre. Még sötét volt, amikor elfoglaltam jó kis fekhelyem a lessátorban. Amúgy sem láttam sokat, de a sűrű köd miatt még rosszabbak voltak a látási viszonyok. Aki járt már a természetben éjjel, az tudja, hogy a nappal oly egyértelmű helyre nem is olyan könnyű visszatalálni sötétben. De szerencsésen megérkeztem, és bevackoltam a sátorba. Lassan világosodott. Leginkább csak a hangokból tudtam, hogy megelevenedett a víz előttem. Aztán szépen kibontakozott minden. A közelben 3 szürke cankó táplálkozott. Hosszú csőrüket félig nyitva a vízbe eresztették, és szaporán ide-oda szaladgáltak. Mikor beleakadt valami, gyorsan kikapták a vízből. Olyan fürgén mozogtak, hogy a szürkületben esélyem sem volt éles képet készíteni, szerencsére néha megálltak körülnézni. Ilyenkor azért pár kép betalált.

A köd eloszlása után fény derült a madárseregre. Zömében bíbicek voltak körülöttem. Csapongó repülésükkel, és jellegzetes hangjukkal betöltötték a környéket. Inkább az iszapon mozogtak, és onnan kapkodták fel a rovarokat. Szinte hihetetlen volt. A máskor csak az autóból látott madarak most pár méterre körülöttem kiabáltak, repültek, táplálkoztak. El is voltam a bíbicekkel, némelyik egészen közel jött.

Az egyik iszapnyelven két nagyobb testű cankó közeledett. Ők sem mentek bele a vízbe, inkább a víz és az iszap határán táplálkoztak. Közelebbről jól látszott már, pajzsoscankók. Sajnos hamar tovább álltak. A nap is egyre följebb kúszott, úgyhogy én is hazamentem.
Az első nap eredményessége visszacsábított a helyszínre. Kicsit módosítva a lessátor helyzetén, újra az iszapon ért a reggel. Köd nem volt, és a telihold hatalmas fénye szinte nappali világosságot eredményezett. Sajnos így a madarak is jól láthatták, ahogy a területre érkezek, és később is szálltak vissza a vízre. Az előző napi bíbic tömeg között réti cankókat fedeztem fel. Szerencsére a sátor áthelyezése jobb látószöget biztosított. Ez a nap az övék volt. Több közeli felvételt is tudtam készíteni róluk. A sátorból ugyan nincs nagy kilátás, de a hangok sokat elárulnak, nagy pólingokat hallottam a terület fölött átrepülni. Hát nincs mese, még egyszer biztosan ki kell jönnöm.

A korai kelés már rutinosan megy. Harmadszor pakolom magamra a sok holmit, amit be kell cipelnem a területre. Fotós hátizsák, állvány, lessátor, linóleum, szivacs. Kívülről nem látom magam ilyenkor, de a málhás szamár elbújhatna mögöttem. 20 perc erőltetett menet. Van abban valami különleges, amikor a sötétben megállok a kis tó mellett, és látom, hogy a víz tele van kisebb-nagyobb foltokkal. Tudom, hogy az mind madár, és ha jól csinálom, akkor szép sorjában az objektív elé kerülnek. Szerencsére ma felhős volt az ég, és tompította a hold fényét. Szépen, észrevétlenül foglalhattam el, most már harmadik leshelyemet. Ezúttal a nyílt vízpart helyett egy olyan iszapnyelvet választottam, ami növényzettel benőtt volt. Legalábbis az árasztás előtt. Most csupa elszáradt kóró meredezett csak a vízből. A derengéssel megmozdult a madártömeg. Leginkább hangok sokasága, és a nagyobb testű madarak formájában. A gémek szellemszerűen közlekedtek, és a szürkületben csak sejteni lehetett, hogy hol is vannak.

Napkeltére már teljes volt a kép. Billegetőcankók mozogtak előttem. A partvonalat követve a sekély vízben szépen besétáltak az objektív látómezejébe. Még őket fényképeztem, amikor kis csapat réti cankó landolt a kb öt méterre lévő iszappadon. Szerencsére ők is felém indultak. Az egyre szebb fényekben szépen pózoltak is nekem.

A korábbi lessátras tapasztalattok miatt javítottam picit a kukucskáló lyukakon. Kicsit szélesebb szögben látok ki rajta. Ennek köszönhetem, hogy észre vettem a sátor mellett, kicsit távolabb mozgó cankó csapatot. 15-en voltak, és egyszerre, majdnem szinkronban mozogva táplálkoztak a mélyebb részeken. Sokszor hasig merülve, hosszú csőrüket a vízben tartva haladtak előre. Három közülük betévedt elém is. Nem túl közel, de azért jól mutattak a szép fényekben. Jó ideig tollászkodtak, nézelődtek. Jól láthattam, füstös cankók voltak.

De még csak most jött a java. A sátor fölött reszelős hang hallatszott. Nem is mertem remélni. Három sárszalonka huppant le a növényi szárakkal tarkított részre. Kicsit messze voltak, de némi mozdulatlan várakozás után megindultak felém. Hosszú csőrüket szinte folyamatosan a híg iszapban tartva egyre közelebb értek. Nem kell mondanom, gyorsan telt a memóriakártya.

Mindössze három méterre mozogtak a sátor előtt. Pisszenni sem mertem. Egy riasztásra aztán megmerevedtek, lelapultak a vízre. A közelben szedegető réti cankó is melléjük ért éppen akkor. Mindegyik madár feszülten figyelte, mi okozhatta a riadalmat. Az ebben a pillanatban létrejött kis csapat jelképezi számomra ezeket a madarakat. A laikusnak észrevétlenek, de ha kellő alázattal és kitartással közeledünk, beavatnak életükbe. Fantasztikus pillanat volt. Egy csendélet, ami csak egy rövid ideig létezett.

Ez a pár napos akcióm volt addigi madárfotózásaim legsikeresebbje. Sikerült olyan helyzetbe hoznom magam, hogy a 300 mm-es optikával ellátott, profinak egyáltalán nem nevezhető felszereléssel értékelhető képeket tudtam készíteni olyan madarakról, amikről korábban csak álmodoztam.



© 2011 All rights reserved BPH.