Seprényi Attila

1. Mióta foglalkozol a fotózással, hogyan kezdődött, és miért pont a madarak a fő célpont?

Mint sok más madárfotós én is madarászként kezdtem a pályafutásom. 1989-ben, az általános iskola utolsó évében egy osztálytársam, aki egyébként szintén tagja a BPH-nak, Gyüre Peti vitt bele a madarászatba. Az első hortobágyi látogatás olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy ezután csak a Hortobágyot jártuk heti rendszerességgel. A fényképezőgép gyakorlatilag első perctől kezdve a madarászbatyu része volt. Persze az első gép még korántsem volt alkalmas madárfotózásra, de azért én lelkesen nyomtam a gombot az alapoptikával felszerelt, orosz technikán. A megfigyelések dokumentálása mindig nagy élmény volt, pláne ha még lehetett is látni egy-egy fotón, hogy milyen fajról van szó. Mint fotók gyakorlatilag értékelhetetlenek voltak (egy kis pont a kép közepén), de az élmény megmaradt, és a mai napig táplálnak ezek az emlékek. A felszerelések aztán váltották egymást, de a végeredmény sajnos nem lett sokkal jobb, esetleg egy nagyobb optika nyújtotta előny abban mutatkozott meg, hogy a kis fekete pont (madár) nagyobb lett a képen, de még mindig nem volt tudatosság a képek mögött, csak dokumentáció. Sajnos fotós segítséget abban az időben nem kaptunk, pedig valószínűleg egy-két apró jótanács mérföldköveket mozdított volna a fotók milyenségén. Ez a dokumentáló fotózás kisebb-nagyobb megszakításokkal megmaradt egészen 2007-ig, amikor megvettem első digitális tükörreflexes gépemet, ami egy Canon 350 D volt egy Sigma 70-300-as obival. 2008-ban alakult a BPH, aminek gyorsan tagja lettem, és a sok jó tanácsot megfogadva elkezdtem tudatosan elkészíteni a fotókat. Szeretném is megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a lehetőséget. Az internetet böngészve, fórumokat olvasva, más fotósok sok ezer képét kielemezve tanulgattam a magam módján, és a fotóim egyre jobbak lettek, ami abba az irányba vitt, hogy ma már azt mondhatom, hogy madarászból átalakultam madárfotóssá, vagyis jobban érdekel a fotózásuk mint a szimpla megfigyelés. Hogy miért pont a madarak, erre könnyű válaszolni, ha mint fotóscélpont a kérdés. Természetesen azért, mert madarászként kezdtem, így más témák nem is nagyon érdekeltek csak a madarak.

2. Egy ideje külföldön élsz. Mivel kezdted Svédország madarainak megismerését, hogyan fogtál bele a fotózásba?

2007 óta élek Svédországban, és gyakorlatilag az első perctől kezdve hozzáláttam a svéd madárfauna megismeréséhez, ami mint kiderült, nem egyszerű és nem kis idő. Az első időszakban egyedül éltem itt (kb. fél évet) a családomtól távol, így a hétvégéim abból álltak, hogy utazgattam, a környéket bejárva próbáltam megismerni a helyi lehetőségeket, madár élőhelyeket. A hétköznap, internetről összegyűjtött információk alapján előre kiválasztott helyekre mentem el hétvégente, így próbáltam szert tenni némi helyismeretre. A jó helyismeret egyik alapvető feltétele egy jó fotónak, ennek hiányát nem könnyű pótolni és nagyon sok időbe, energiába kerül, persze ez a befektetett energia a későbbiekben mindenképpen megtérül. Ezekre a helyismereti túrákra vittem magammal az újonnan beszerzett fényképezőt, és lelkesen dokumentáltam a látottakat.

3. Mik a kedvenc fotótémáid, kedvenc helyszíneid, és milyen módszereket használsz, hogy megvalósítsd az elképzeléseid?

Alapvetően nincsenek berögzült szokásaim. Sem témát, sem módszert, sem helyszínt tekintve. Ha azt nézem, hogy csak 2007 óta milyen változásokon mentem keresztül, akkor nehéz lenne még szokásokról beszélni, így azt írom le, hogy ma hogyan gondolom.
Számomra a fotózás egy komplex dolog, aminek minden mozzanatát élvezem és szeretem. A számítógép előtt ülve bogarászom a google satelittérképét újabb helyeket keresve, a terepszemléket, a tervezgetést, lesépítést, a reményekkel teli várakozást. Érdekes, ahogy az ember képes egy egész napos üres ücsörgés utolsó perceiben is bizakodni, hogy majd most esik be valami az objektív elé. Kedvenc témák? Talán a hortobágyi gyökereknek köszönhetően nagyon szeretem a vízimadarakat, ezen belül a kedvencek a vadludak, utána sorban a récék, majd a partimadarak következnek. A ragadozómadarak és a baglyok is közel állnak érdeklődési körömhöz. Ha magyarországi viszonylatban nézzük, akkor kedvenc helyem mindenképpen a Hortobágy, annak is a vízzel elárasztott vagy tocsogós, füves pusztái. Sokáig kerestem Svédországban is a Hortobágyot, de rá kellett jöjjek, hogy ez egy más világ a saját szépségeivel. Az utóbbi években többször jártam Norvégiában is, ami szintén más lehetőségeket rejt magában. Gyerekkori álmom teljesült, amikor igazi tundrára tehettem a lábam Norvégiában. A nyári tundrának fantasztikus hangulata van a nonstop napsütéssel, a tundrai madarak hangjával, amit napi 24 órában lehet hallani, igazi fotós kánaán.
Mint fotóshelyszín bármi szóba jöhet, ha megfelel a kritériumoknak. Ha lesezek, akkor próbálok minden részletre odafigyelni és nem elcsúszni olyan apró de súlyos hibákon, mint a fény iránya, háttér, perspektíva stb. Hiába a gyönyörű rég áhított madár a les előtt, ha elé lóg egy fűszál, vagy a háttérben ott virít egy színes háztető, vagy a napfény rossz irányból jön. Ha az ember lest épít vagy sátrat tesz ki, akkor a fentebb említett részleteket megválaszthatja ellenben a cserkeléssel. Ettől függetlenül egy jó cserkelést sosem hagynék ki annak ellenére, hogy az utóbbi időben egyre többet fotózok lesből. A cserkelésnek megvan a varázsa, ahogy az ember vadászik, kúszik, mászik, koncentrál a „vadra”. A cserkelés is adhat jó eredményt, de nagyon sok összetevője van egy jó fotónak, így ezen összetevők cserkeléskor nem nagyon befolyásolhatóak, csak a jó szerencsében bízhatunk.
Lesezéshez használok egy fekvő lessátrat és egy másikat, amiben lehet ücsörögni kényelmesebben, ezen kívül van még egy székem, amit körülvesz egy terepszínű vászon (ez elég szűkös de működik). Egyetlen fix lesemet tavaly előtt építettem (rétisasokat fotóztam ebből) ami az első évben adott sikereket de az idén egyáltalán nem működött. Van még egy száraz búvárruhám, amiben akár órákat lehet eltölteni fagyos vízben is, ehhez használok egy kis uszályt, amin a gép van (az oldalon látható víztaposós fotóm ezzel a módszerrel készült).

4. Fotózás szempontjából milyen különbségeket tapasztalsz a svéd és a magyar viszonyok között? Fajok megközelítése, lehetőségek kihasználása stb.

A fajok megközelíthetőségében nem gondolnám, hogy van különbség. Ugyanolyan félénkek a madarak, mint a magyarországi rokonaik, persze egy-két extrém bizalmas fajtól eltekintve. Amiben hatalmas különbség van, az a vonulási ciklus, ami a fotózhatóságot sok fajnál nagyon lekorlátozza. (Azt hozzáteszem, hogy most a közép svédországii viszonyokról beszélek, ugyanis észak-déli irányban közel 1600 km hosszú az ország, így nagyon változóak a viszonyok északon és délen.) A vonulás sokkal rövidebb ideig tart itt, mint Magyarországon, így a madarak nem időznek hosszú heteket, akár hónapokat vonulásuk alatt egy helyben, hanem pl. tavasszal főleg az északon költők akár néhány nap alatt továbbállnak. Csak egy példát emelnék ki az egyik nagy kedvencemet, a nagy pólingot, amit minden tavasszal próbálok lencsevégre kapni, de eddig csak egyszer sikerült. Április második felében kb. egy hét az, amikor tetőzik a számuk, az is 100 példány alatti, így nagyon nehéz őket megfotózni , főleg a rövid itt tartózkodásuk miatt.
Egy kicsit szeretnék kitérni a norvégiai viszonyokra is, mert szerintem nagyon sokan tévhitben élnek azzal kapcsolatban, hogy az északi madarak bizalmasak, ami persze néhány kivételre érvényes is, de a nagy többségükre nem. Mielőtt saját magam meg nem tapasztaltam, én is ebben a hitben éltem. Már első utam során láttam, hogy a madarak bizalmassága nem abból adódik, hogy nem félnek az embertől, hanem egyszerűen csak a költőterületükön a fészkelési ösztöneik olyan erősek, hogy jobban ellenállnak az emberi zavarásnak. Ha valakinek megadatik egy ilyen helyen fotózni, nagyon körültekintőnek kell lennie, és nem visszaélni a lehetőséggel. Visszatérve a svédországi fotóslehetőségekre, nagyon sok lehetőséget látok, de mivel munkám teljesen távol áll a madaraktól meg a természettől, így sajnos csak a hétvégi napokon tudok kijutni és fotózni. Így marad a megszámolhatatlan projekt a fejben, és az éppen aktuális a valóságban.

5. Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőt illetően, eddig meg nem valósult tervek, álomfajok?

Terv az van nagyon sok, talán túl sok is, idő meg sajnos annál kevesebb. A téli időszakban a ragadozómadarak, a rétisasok a fő projekt. Emellett mindig akad egy-két téli vendég, ami megér egy próbálkozást. Pl. karvalybagoly, szakállas bagoly, velük még nagy terveim vannak, de nem egy gyakori madarak errefelé, így nem kénnyű prédák. Tavasszal, mint már említettem a pólingokkal próbálkozok. És a vadludak is tervben vannak minden évben.
Magával a fotózással, ennek saját hasznomra fordításával, nincsenek terveim. Egyszerűen csak szeretem csinálni, és ez adja a szépségét a dolognak. Álomfajok is vannak persze, vagy inkább álom lehetőségek. Az egyik ilyen, hogy nagyon szeretnék vadludakat fotózni füves pusztán, vagy akár északi élőhelyén hasonló a helyzet a vörösnyakú lúddal, ami szintén nagy kedvencem, és minden vágyam eljutni a költőterületére Szibériába.

6. Kérlek, mesélj kicsit egy számodra kedves fotódról, a témáról, a készítés körülményeiről!

Első nekifutásra azt gondoltam, hogy ez nem lesz könnyű, ugyanis van sok olyan fotóm, ami kedves számomra, és mindhez fűződik valami kis emlék. Aztán átnéztem a fotóimat, és egyet mindenképpen kiemeltem. Ez egy nagy póling ami egy nagyon régi álmom volt.
2009április 19-én délelőtt valami más elfoglaltságom volt, így csak délután jutottam ki terepre. Tudtam, hogy a környéken mozognak a pólingok, így fel voltam szerelve mindenféle kellékkel a fotózásukhoz: korábban otthon készített csalimadárral, hívóhanggal, álcahálóval, stb. Amikor megérkeztem a helyszínre egyből gyors szívdobogás fogott el, ugyanis áhított madaraim az út mellett szedegettek, kb. 20 példány. Ez egyben jó hír is meg rossz is volt, mert ugyan a területen vannak, de hogyan fogom megközelíteni őket? A kiszemelt hely egy füves legelő, aminek a szomszédságában van egy mocsaras terület és egy szántóföld. A pólingok a füves részen szedegettek, de az én általam kiszemelt terület másik oldalán, így gondoltam lesz ami lesz, elfoglalom a helyem, és majd várok. Ezeken a dolgokon tűnődve figyeltem őket az autóból, amikor hirtelen felrepült a kis csapat, és a közeli szántóföldön szálltak le újra. Itt a lehetőség, hogy bejussak a kiszemelt helyre észrevétlenül, gyors pakolás és rohanás. Kihelyeztem a csalimadarat, és beálcáztam magam, egy álcahálót és száraz füvet használva. Nagyon jó rálátásom volt az egész területre, de semmi mozgást nem láttam. Majd kb. 1 óra elteltével meghallottam a csapat hangját, újra felszálltak és tettek egy kört. Lélegzetvisszafolytva figyeltem, és reménykedtem, hogy beszállnak a csalimadár mellé. Közben hívóhangjukat játszva próbáltam felkelteni az érdeklődésüket. A füves rét túlsó végére szálltak be kb. 400 m-re, de legalább már láttam őket. Tovább játszottam hívóhangjukat, és észrevettem mintha szép lassan sétálnának felém. Gyorsan felraktam az 1.4X-őt hátha tudok majd egy-két távoli fotót lőni. Egyre közelebb és közelebb sétáltak, méterről méterre, majd katt, megvolt az első fotó. Igaz távoli, de legalább már volt valami. Akkor még a kis 400-as optikám volt meg, ami a konverterrel csak manuál fókusszal működik, így nem volt egyszerű követni is, meg fókuszálni is a folyamatosan mozgó madarakat. Amikor már olyan közel jöttek, hogy a szememnek sem mertem hinni (nem fért bele egy madár a képbe), jött a nagy dilemma, hogyan fogom levenni a konvertert. A madarak előttem 4-5-6 m-re, egy rossz mozdulat és elrepülnek, és ekkor még nem lehettem biztos abban, hogy lettek-e éles képek. A gép egy babzsákon volt, ezért sem tűnt egy egyszerű műveletnek a dolog. Óvatosan levettem az 1.4X-őt és csak úgy sapka nélkül bele a fűbe, vissza a gép és kész, sikerült! Ezután amikor megláttam az első madarat a keresőben, nem hittem a szememnek, gyönyörűen kitöltötte a keretet. Ezután nem volt megállás, csak kattogtattam, ameddig meg nem telt a kártya. Micsoda élmény, és a madarak még mindig ott húzgálták a gilisztákat előttem néhány méterre, hihetetlen volt, hogy egy ilyen spontán kezdeményezésből micsoda élmény lett. Ezek a félénk, bizalmatlan, figyelmes madarak néhány méterre tőlem nyugodtan sétálgatnak. Ezután kb. egy órán keresztül már csak figyeltem őket, a nap is kezdett lefelé menni, amikor egyszer gondoltak egyet, és újra felszálltak. Bementek a közeli mocsárba, ahol valószínűleg éjszakáztak. Gyors pakolás, irány haza letölteni a képeket. Otthon a monitor előtt újra átéltem ezt a felejthetetlen élményt, és boldogan lapozgattam a megvalósult álomfotóim között.

7. Végül pedig: mit hordasz a hátizsákban?

Amióta digitális világban élek én is, azóta Canont használok. Az oldalon látható fotóim egy része 1D markIII-al, a másik része 5D markII-vel készültek, egy EF 500mm f4 L IS optikával és 1.4X konverterrel vagy anélkül.
Jelen pillanatban a két korábbi gépet felváltotta egy 1Dx, ezen kívül 2X konverter, 70-200 f4 és egy régi 35-70-es optikát is használok, és még sok apróság, kiegészítő található a táskában. Manfrotto állványom van egy Benro gimball fejjel. És ami mindig kell, egy kézi távcső.

Seprényi Attila      

(A riporter szerepében Völgyi Sándor, 2013. február)