Papp Gábor

1. Mióta foglalkozol a fotózással, hogyan kezdődött, és miért pont a madarak a fő célpont?

Első próbálkozásaim ’98 körülire datálhatók, amikor is rátettem a kezem a legjobb barátom Zenit fényképezőgépére és a Tair 300 teleobjektívjére, melyhez szereztem egy orosz - egyetlen üvegből álló - 2X-t is. A legolcsóbb diára fotóztam úgy, hogy a váz a képek alsó harmadában mindig végigkarcolta az összes kockát, de nem érdekelt, mert viszontláthattam a madaraimat, így sokkal élénkebben és tovább éltek az emlékek bennem. Az egyetem befejezése után hosszabb külföldi tartózkodás miatt egy időre el is feledkeztem a fotózásról, de aztán újra elkezdett foglalkoztatni a dolog, mi több akkor már megvolt rá az anyagi fedezet is, így - immáron a digitális érában - újra elmerülhettem a fotózásban 2004-től kezdve.

2. Honlapotokon, a RaptorImages-en kiderül rólad, hogy a ragadozók megszállottja vagy. Honnan ez a szerelem, és vajon túlnyúlik a puszta fotózáson?

Ez is a madarászat kezdeteihez nyúlik vissza. Egy egyetemi terepgyakorlaton voltunk, amikor először láttam egerészölyvet távcsövön keresztül. Mondanom se kell, hogy meghatározó élmény volt az égen köröző - szabad szemmel nézve - kis folt részleteit vizsgálni a távcső segítségével. Nagyjából azt mondhatom, hogy a távcsövet azóta is mindenhova viszem magammal, legyen az munkahely, családi nyaralás vagy leses fotózás (ez utóbbihoz egyébként mindenkinek csak ajánlani tudom a kézi távcsövet, mert sokkal többet lehet tanulni a madarakról, mint ha csak arra várna a fotós, hogy az objektív elé kerüljön a madár). Mivel már a madarászat kezdetén is a ragadozók érdekeltek a leginkább, hamar megismerkedtem a Zempléni-hegységben gyakorlati ragadozómadár-védelemmel foglalkozókkal, akikkel azóta is szoros baráti viszonyban vagyok.

3. Mik a kedvenc fotótémáid, kedvenc helyszíneid, és milyen módszereket használsz, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet?

Ragadozók:) Azon belül is a sasok és a nagyobb sólyom fajok.
Újabban a nagy testű sirályok is felkeltették az érdeklődésem, többek közt azért, mert a madarászok többsége nem foglalkozik velük, azon kívül, hogy a ritka fajokat keresik köztük. A taxonómiájuk zavaros, képlékeny, határozásuk szintén, úgyhogy nagy kihívást jelent a tanulmányozásuk és ez tetszik.
Ami a módszereket illeti, régebben cserkelve próbálkoztam, mert nem tudtam elképzelni, hogy egy lesben üljek egész nap, és ne lássam, milyen madarak repkednek felettem. Mára ez 180 fokos fordulatot vett, mert Magyarországon szinte lehetetlen ragadozót fotózni (legalábbis olyan képeket készíteni, amiket szeretnék) les nélkül, persze olykor-olykor lehet szerencséje az embernek és egész kivételes képek is készülhetnek álcázás nélkül is.
Helyszínek közül a Zemplént és környékét említeném, de az Alföld pusztái is meg tudják dobogtatni a szívem.

4. A képeidet böngészve számtalan olyan fotót láthatunk, melyek nem hazai körülmények között készültek. Merre sodort el eddig a szél a madarak nyomában?

Bár jártam a világban pár helyen, kimondottan madarat fotózni még talán sosem utaztam. Mindig vagy valami madarakkal kapcsolatos munka, vagy családi nyaralás mellett próbáltam hódolni szenvedélyemnek. Remélem ez hamarosan változni fog, és célirányosan tudok majd egy-két álomhelyre eljutni, ahol csak azokra a fajokra fogok fókuszálni, amelyek fotózása valami miatt érdekes vagy fontos számomra. Szívemhez legközelebb álló élőhelyek a belső-ázsiai puszták, de volt szerencsém érintetlenhez közeli állapotú esőerdőben is járni.
Talán egy olyan hely van, amit kiemelnék a fotózás szempontjából (azok közül a helyek közül, ahol jártam): Florida, azon belül is a Sanibel nevű szigete. Gyönyörű naplementék és napkelték szinte az év minden napján, bizalmas és nagyszámú madárral fűszerezve. Itt – kis túlzással - egy hét alatt több jó fotót lehet készíteni les nélkül, mint itthon egy év alatt.

5. Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőt illetően, eddig meg nem valósult tervek, álomfajok?

Egyik legfontosabb, a közeljövőben megvalósuló terv, amin Kovács Andris és Turny Zoli barátommal dolgozunk, a hazai nappali ragadozómadarakat bemutató és képekkel illusztráló ismeretterjesztő könyv elkészítése, de ezen kívül több, ezzel a taxonnal foglalkozó ötletünk is van.
Tervek nélkül valószínűleg nem is fotóznék tovább. Mivel a fotózás szinte mindig valamilyen zavarással jár a természetben, ezért fontosnak tartom, hogy legyen valami hozadéka is annak, ne csak a merevlemez teljen meg a fotókkal.
Álomfajok? Évek óta kísérem figyelemmel a telente Debrecenbe bejáró kerecsen és vándorsólymok szokásait. Ha egy gyönyörű havas, napsütötte reggelen nem a kerecsen, hanem egy északi sólyom jelenne meg a galambokat hajkurászva, valószínűleg egy álom válna valóra.
Van persze sok faj, amit szeretnék látni és fotózni, sajnos jó néhány közülük ma már egyszerűen csak pénztárca kérdése, ami nem az én stílusom.

6. Kérlek, mesélj egy kicsit, egy számodra kedves fotódról, a témáról, a készítés körülményeiről!

Kedvenc fotóm nagyon sok van, így egyet nehezen tudnék kiválasztani, de kedvenc fotós napot, amikor az áhított téma kézzel fogható közelségbe került, és még elfogadható fotók is készültek róla, már annál könnyebben.
A parlagi sast az egyik legszebb sas fajnak tartom, melynek fotózása rengeteg kihívást rejteget.
Múlt év augusztusában sikerült közel kerülnöm egy sas családhoz és néhány olyan fotót készíteni, amelyekről már régóta álmodoztam. Mivel ritkán fotózok fix lesből, így ez egy kivételes alkalom volt ebből a szempontból, persze nem kell itt egy OSB lapokból összeszerelt, beásott üveges csodára gondolni, inkább egy hevenyészett tákolmányra, ami azért annyira jó volt, hogy a pár méterre előtte elhaladó ember nem vette észre:)
Több alkalommal is voltam a lesben különböző évszakokban, de egyedül ekkor jöttek be a madarak, se előtte, se utána.
Mivel nem vagyok híve az üveg használatának, ezért a kilógó optika látványa jelentette a szűk keresztmetszetet. Ha a madarak gyanút fognak, akkor talán örökre oda a lehetőség. Ezért aztán, amikor kora reggel bejöttek a madarak, eleinte csak figyeltem a fiókát és a hímet, amint esznek, majd látva, hogy nem zavarja őket az exponálás hangja, elkezdhettem játszani a konverterekkel is, meg kisebb mozgatások is belefértek. A tojó ezzel szemben nagyon óvatos volt és csak másodpercekre jött be, majd felült a közvetlenül mögöttem lévő fára, és onnan kommentálta az eseményeket.
A kép, amit választottam nem a nap csúcspontja, és a fiatal sas sem számít „csúcs trófeának”. Mégis számomra az egyik legmegkapóbb élmény az volt, ahogy a fiatal madár „végigtáncolta” előttem a cickafarkas kaszálót, „kiabált” a szüleivel, majd elkergette azokat és egyedül uralta a terepet. A késő nyári gondtalan napsütésben teljesen olyan volt, mint egy lázadó tinédzser, akinek még fogalma sincs milyen megpróbáltatások előtt áll. Tekintetéből sugárzott az erő és a magabiztosság. Nagyon bízom benne, hogy néhány év múlva ugyanúgy fogja figyelni a fiókáját, mint ahogy őt is a szülei ezen a felejthetetlen napon.
Olyan energiákat szabadított fel a látvány - aznap több órán keresztül figyelhettem őket -, hogy a kb. 16 órás egy helyben ülést csak akkor éreztem fájdalmasnak, amikor este fel akartam állni, összepakolni.
Remélem lesz még alkalmam hasonló „kínszenvedésekre”.

7. Végül pedig: mit hordasz a hátizsákban?

A múltban volt néhány, a fotósfelszerelést negatívan befolyásoló esemény (lopás, elvesztés) ami nagyjából a következőkre redukálta a felszerelésem: Canon 1dmk2n + 500/4 + 1,4X + 2X, valamint egy Canon 50/2,5. A stabilitásért egy egyszerű Manfrotto állvány és egy KirkBall gömbfej a felelős. Tervben van ennek valamilyen szintű bővítése, fejlesztése a jövőben az anyagiak függvényében.

Papp Gábor      
RaptorImages    

(A riporter szerepében Völgyi Sándor, 2013. március)