Hargitai László

1. Mióta foglalkozol a fotózással, hogyan kezdődött, és miért pont a madarak a fő célpont?

Pár évvel ezelőtt, 2010-ben kezdődött egy házi rozsdafarkúval. Mondhatnám, ő tehet mindenről. Családommal a vácrátóti botanikus kertben sétáltunk, amikor hirtelen a rozsdafarkú beszállt elém egy száraz faágra. Akkoriban bridzs géppel fotóztam, ezzel örökítettem meg a családi eseményeket. Akkor is nálam volt, így hát gyorsan bekapcsoltam, megkerestem vele a madárkát, majd jött az exponáló gomb, és a lassú fókuszálási folyamat. Mire éles képet kaptam, már csak a faág volt előttem. Rettenetesen bosszantott a dolog. Ugyanez ismétlődött meg pár hónappal később egy fenyőrigóval is. Újabb kudarc, pedig biztosan le lehet fotózni, hiszen az interneten számtalan szebbnél szebb fotót találni róla. Irány a Google kereső, madárfotózás. Rengeteg találat, leírás, szép, számomra elérhetetlennek tűnő fotók. Nincs más választásom, új gép, teleobjektív, és indulhat az első próbálkozás.
Miért a madarak? Tájat, épületet, növényeket viszonylag könnyű fotózni, egy helyben maradnak, nem zavarja őket a közelségem. Egy madarat a fényképezőgép elé csalni vagy lopózva megközelíteni izgalmas feladat, és sokszor nagy kihívás. Ennek a kivitelezése és a szépsége vezetett el a fotózásukhoz.

2. Azt nem mondhatnánk, hogy öreg róka vagy a fotózás terén, mégis a fotóid már most sajátos stílusról árulkodnak. A tökéletesség, ami először eszembe jut róluk. Hogyan éred el ezt a hatást, mennyit kísérletezel egy-egy beállítással

Három éve kezdtem komolyabban fotózni, ez valóban nem túl hosszú idő, de arra elég volt, hogy a fotózás alapjait és a képkidolgozás rejtelmeit valamennyire elsajátítsam.
Képeim elkészítésekor arra törekszem, hogy a végeredmény a lehető legtökéletesebb legyen. Ne csak egy madárfotó legyen, hanem egy igazi alkotás, amire jó ránézni, esztétikus és el lehet rajta időzni. A szép háttér, a kellemes fény, az esztétikus beszálló ág és az arányos szerkesztés jelenti számomra a tökéletes képet. Ezeket a szempontokat betartva alakulhatott ki a sajátos stílusom.
Egy-egy fotó elkészítése hosszabb időt vesz igénybe. A rövid kattintás előtt sokszor órák és napok telnek el, amire kialakul a megfelelő környezet. Időm nagy részét a helyszín kiválasztásával, a les megépítésével, és a madarak mozgásának megfigyelésével töltöm. Ezután jön a megfelelő beszálló kiválasztása. A madár méretéhez választok a fotózás helyszínén található ágak, gallyak, növények közül egy számomra érdekes darabot. Fontos hogy ne csak a madár legyen szép, hanem az is, ahová ülni fog. Egy jó kép sok próbálkozást, türelmet igényel, hiszen a legtöbb madár nem oda száll, ahová a fotós szeretné.

3. Említetted egyszer, hogy Alan Murphy képei nagy hatással vannak rád. Mit hasznosítasz a híres madárfotós munkásságából?

Murphy fotói nagyon tetszenek. Egyszerűek, arányosak, szépek. Röviden szólva lenyűgözőek. A tökéletesség uralja minden kompozícióját. Nincsenek benne fölösleges részletek, amelyek elvonják az ember figyelmét a fotózott madárról. Hasonló fotókra törekszem én is. Nem feltétlenül szeretném utánozni, de iránymutatásnak kiváló.

4. Mik a kedvenc fotótémáid, kedvenc helyszíneid, és milyen módszereket használsz, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet?

Kedvenceim a vízimadarak, őket viszonylag könnyű fotózni, csak a megfelelő helyet kell megtalálni. Sokat nézegetem a Google térképet, újabb helyek után kutatok, ahol esetleg lest tudok építeni. Legtöbbször az összecsukható sátramat viszem magammal. Könnyen szállítható, gyors álcának kiválóan megfelel. Ha a föld felszínéről kell fotóznom, akkor ráfekszem egy szivacsra, majd a végeihez szúrt alumínium rudakra teszem az álcahálómat, és alá fekszem. A legtöbb esetben ez is megfelel. Az érzékenyebb fajoknál állandó lest használok, ami nem más, mint négy darab földbe vert cövek, mezőgazdasági árnyékoló hálóval bevonva. Nem egy nagy beruházás, ha esetleg valakinek megtetszik, és elviszi, nem ér nagy kár. Ez sokszor hetekig is a területen van, így a látványához a madarak is hozzászoknak. Üveges lest nem használok, épp elég az a fényveszteség, amit a teleobjektívem okoz.

5. Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőt illetően, eddig meg nem valósult tervek, álomfajok?

Szeretnék mozgalmas, eseményben gazdag fotókat készíteni, bár ez elég nehéz műfaj.
Az álomfaj nem létezik számomra, ezen még nem is gondolkoztam. Minden madarat egyformán kedvelek. Kellő kitartással és persze szerencsével, előbb vagy utóbb remélem, hogy mindegyik a teleobjektívem elé kerül.

6. Kérlek, mesélj egy kicsit, egy számodra kedves fotódról, a témáról, a készítés körülményeiről!

Számomra minden fotóm kedves, mindegyikhez fűz valamilyen élmény, így kiragadok egyet a sok közül.
Kezdő fotósként minden új madárnak nagyon tudok örülni. Így volt ez a bakcsóval is.
Vízimadaras lesem mellett egy kisebb tóban, ahol sűrűbb volt a növényzet, legnagyobb örömömre tavaly megjelentek a bakcsók. Általában csak késő délután kezdtek el mozogni, és szinte mindig ugyanazon a területen voltak. Óriási szerencse, teszek egy próbát, hátha le tudom fotózni valamelyiket. Első lépésként kerestem egy vastagabb ágat és leszúrtam az iszapba. Kissé arrébb egy ferde ág is került a vízfelszín közelébe. Nehézkes volt a járás az iszapban, megfogadtam, hogy többet nem megyek bele. Aki már járt ilyen területen, tudja milyen érzés az, amikor az ember lába hirtelen elindul lefelé, és valahogy nem akar megállni. Végül is sikerül partot érnem. Esteledett már, elindultam hazafelé. A gáton sétálva még egyszer hátranéztem, hogy rendben van-e minden. Két bakcsó már ott ült a frissen telepített beszállón. Szinte hihetetlen, mintha csak erre vártak volna. Az ág megvolt, a bakcsók leszálltak rá, már csak a les hiányzott.
Másnap irány a gazdász bolt. Vettem pár négyzetméter sötétzöld árnyékoló hálót, vágtam 4 darab cseréplécet, megkerestem a gumikalapácsot és a tűzőgépet. Kimentem a helyszínre, a sás melletti száraz területre leszúrtam a négy karót, és szépen bevontam a hálóval. Aláfeküdtem, kipróbáltam, és miután tökéletesnek tűnt, otthagytam, hagy szokják a madarak.
A bakcsó nem egy túl bizalmatlan madár, így a következő nap este szintén ott ültek az ágon, és egyáltalán nem zavarta őket az újonnan épült tákolmányom. Már csak én hiányoztam a les alól.
Jött a hétvége, alig vártam már, hogy kint lehessek. Délután ötkor befeküdtem az álca alá. Ha szerencsém lesz, este 7-8 körül megjelennek. Tűzött a nap, a levegő meg sem mozdult. Iszonyatos meleg volt a háló alatt. Kortyolgattam a hideg vizemet, de az csak rontott a helyzeten. Igazi szauna volt. Megbántam, hogy ilyen korán jöttem, de már nem mozdulok Ahogy ment le a nap, kezdett az idő is elviselhetőbb lenni. Kényelmesen feküdtem, szinte pihentető volt a les alatt. 8 óra után hangtalanul megérkeztek a bakcsók, és elfoglalták a helyüket a beszállókon. Fény már alig volt, a földhöz szorítottam az objektívemet és nyomtam az exponáló gombot.
Nagy és maradandó élmény volt, most is szívesen gondolok vissza rá.

7. Végül pedig: mit hordasz a hátizsákban?

Canon EOS 7D fényképező, ez a második gépem, az első a Canon 500D volt.
Két teleobjektívet viszek magammal, a Canon 400/ 5.6-osat és a Canon 70-200 F4-eset. Néha felkerül a 1.4x Canon telekonverter is, bár ilyenkor az autófókuszom elvész a nagyobbik lencsén. Van nálam még egy tartalék akku, néhány CF kártya, szögkereső és kábeles kioldó. Téli hónapokban akkumulátoros derékmelegítőt is viszek. Manfrotto állványt és gömbfejet használok, ha a sátorban ülök. Fekvő lesnél vékony szivacsra fektetem a gépem.

Hargitai László      
hargitailaszlo.hu    

(A riporter szerepében Völgyi Sándor, 2013. április)