Molnár Péter

1. Mióta foglalkozol a fotózással, hogyan kezdődött, és miért pont a madarak a fő célpont?

14 éves koromban egy Szmena Szimbollal kezdtem a fényképezést, s jobb híján, az úttörőtábor hangulatát örökítettem meg feketén-fehéren. Később filmhívást tanultam a szakközépiskola fotós szakkörében, de ez még nem jelentett aktív fotózást. A Kertészeti Egyetemen barátaimmal elkezdtünk barlangászni, túrázni és hegyet mászni, s egyre távolabbi, egyben gyönyörűséges tájakra jutottunk el (Kárpátok, Alpok, Balkán), ami magával hozta azt az igényt, hogy ezeket a szépségeket, meg kellene örökíteni valahogy. Édesapám Zenitje következett a technikai fejlődés útján, amelyet rövid karrier után Albániában ért utol a vég, zárhibával vonult nyugdíjba a szekrény aljára. Ezután egy használt Nikon F501-es és a diára való átállás hozott nagy ugrást pozitív irányban a fényképeim minőségében. Később az utazás szenvedéllyé vált és sportot csináltunk abból, hogy minél messzebbi célokat érjünk el, ami nem volt két fillér, ekkor kitaláltam, hogy el kellene adni a túrákon készült képeket, ami be is jött. Először magazinokat környékeztem meg, majd a naptáras cégekhez is sikerült bejutni. A naptár cégek minőségi elvárásai viszont rádöbbentettek, hogy a Leica méret nagyra felhúzva "szétesik", a probléma egyik oka az volt, hogy nem használtam állványt, így újabb pár kilógrammal növekedett a túrazsák. Beszereztem egy állványt és újabb rendszerváltás következett: átálltam "klattyogó" középformátumra (Mamiya 645J és E). Buktatókkal kikövezett út vezetett a biztos alapok elsajátításáig, viszont cserébe minőséget kaptam, olyan képeket, amelyeket 60X80 cm-ig gond nélkül lehet nagyítani (dobszkenneren 11000 pixel oldalhosszúság is elérhető).
Időközben felvettek a naturArt tagjai közé (2005), ahol a személyes kapcsolatok révén, sikerült pár új dolgot megtanulnom. A tagok közül az utolsók között váltottam át a digitális rendszerre (Nikon D200), az ok egyszerű, egyrészt ezek a gépek messze elbújhattak a középformátum minősége mögött, másrészt az 1,6X-os szorzót nagyon nehezen szoktam meg. A gép megvolt, de alig használtam. Családot alapítottam és a hosszú külföldi utak is elmaradoztak, kihívások nélkül viszont nem maradhattam, így elhatároztam, hogy végigfotózom Magyarország természeti szépségeit, ami mégiscsak közelebb található, mint Afrika vagy Ázsia. Először "szigorúan" csak tájképekben gondolkoztam, aztán egy kiállítás megváltoztatta a koncepciót. Történetesen a saját kiállításom Kecskeméten. Egy bácsi odajött hozzám és azt mondta, szépek ezek a képek, de hiányzik róluk az élet. Meglepve hallgattam, hiszen minden képem a természetben készült, voltak rajta fák, vizek, sőt még vulkánkitörés is, de a végén csak rádöbbentem, hogy hiányoznak a képekről az állatok, és ha jobban belegondoltam, Magyarország természeti szépségei mellett sem mehettem el az állatvilág érintése nélkül. Így hát vettem egy "vén csatalovat" (Nikkor 400mm 1:3,5) manuál fókusszal, és a digitális rendszernek is több becsülete lett. 2010-ben elkezdtem állatokat, de főleg madarakat fényképezni, és ezt olyannyira megszerettem, hogy manapság 50-60 %-ban, csak madarakat fotózok. Elkezdtem etetni a madarakat a kertben, csináltunk itatós leseket, ragadozós lest a barátaimmal, sőt még egy vércsés magasles munkálataiban is részt vettem. Hihetetlen, de a "szemellenzős" tájfotós hozzáállásomból kibillentem, és ma már egy kicsit madárfotósnak is mondhatom magam.
A BPH-át menet közben fedeztem fel. Felkeltette a figyelmem a képek jó minősége, és tetszett az, hogy folyamatosan frissül az anyag,és még pár szakmai fogást is el lehetett lesni. A legnagyobb dolognak a BPH-val kapcsolatban mégiscsak azt tartom, hogy megismertem itt egy-két "jóembert", akikkel összebarátkoztam, és ez az ismeretség kihatással volt a későbbi munkámra is.

2. Egészen elképesztő módon tudod ötvözni a madár és tájfotózást! Stílusod már felismerhető. Tudatosan alakítottad ezt így?

Azt hiszem, az előző pont már tartalmazza erre a kérdésre is egy kicsit a választ. Eredendően tájképfotós vagyok, és a madárfotózást is ebből a szemszögből közelítem meg.
Más oldalról nézve: nem azok közé tartozom, akik megterveznek egy eseményt és tűzön-vízen át véghez viszik azt. Általában van egy tervem, hogy körülbelül mit, hol szeretnék fotózni, de a "hol" az hangsúlyosabb, mint a "mit", úgy gondolom, ebből adódik ez a furcsa ötvözet. Általában nagyon szép helyeket keresek fel fotózás céljából, amelyek, már önmagukban is megállják a helyüket, a madár ilyenkor már csak a non plus ultra, és még egy adalék, akkor is lövök, amikor a madár a távolban van, próbálom beleilleszteni a tájba.

3. Említetted, hogy nagyszabású projekten dolgozol. Esetleg megtudhatunk erről valamit?

Mint már említettem, Magyarország természeti értékeinek végig fotózását tűztem ki célul, ahol a tájé a főszerep, ha majd befejezem, akkor egy album formájában szeretném kiadni, vagy kiadatni. Dióhéjban erről csak ennyit egyenlőre.

4. Mik a kedvenc fotótémáid, kedvenc helyszíneid, és milyen módszereket használsz, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet?

Kedvenc témáim: hegyek, vulkánok, különleges tájak és olyan élőhelyek, ahol madarakat és emlősöket lehet fotózni. Ha az általam fotózott külföldi helyeket rangsorolnám, akkor az élen a Yellowstone végezne, de előkelő helyre sorolnám a Strombolit, a Plitvicei tavakat, Kappadókiát, a Kaukázust és a Himaláját is. Mostanában rengeteget fotózok Magyarországon, itthon Tiszaalpár és Gemenc viszi el a pálmát, imádom a Balaton-felvidék tanúhegyeit és a Bükk-hegységet is.
Módszerek: Ki korán kel, aranyat lel! Azt hiszem, ez lehetne a mottóm, akár a tájképfotózást, akár az állat- madárfotózást nézem. Ha van lehetőségem, előző nap felderítem a terepet, másnap még sötétben kimegyek, álcahálót vagy lessátrat használok. Ritkán be szoktunk rakni fix lessátrakat is.
Fontos a megfigyelés, hogy merre járnak a madarak, ez időigényes feladat, viszont ha több ember végzi, rengeteg időt lehet vele megtakarítani, baráti körben kialakítottunk egy laza megfigyelő hálózatot, ahol az információ szabadon áramlik, szerintem ez a sikeres madárfotózás egyik kulcsa. Mindemellett a természetvédelmi őrök is sokat segítenek a munkámban.
Kipróbáltam az itatók és etetők világát is, de nem hiszem, hogy ez lenne a fő csapásirány, amit követni fogok, messze elmaradnak a természetes élőhelyek sokszínűségétől. A madáretetést és itatást természetesen nem hagyom abba, hasznos a madaraknak, a forgalmas etetőt pedig mindig jó nézegetni az ablakon keresztül.

5. Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőt illetően, eddig meg nem valósult tervek, álomfajok?

Természetesen van, egy hosszú lista árválkodik a fiókom alján, a Magyarországon felkeresendő helyekről és fajokról, de mindig csak 2-3 helyet veszek előre szezontól függően. Persze amint megfotózok egyet, rögtön helyére lép egy másik, és amikor úgy érzem, hogy fogyna a lista, mindig találok valami új, érdekes dolgot. Azt hiszem, ennek sosem lesz vége.
Álomfaj? Mostanában sokat álmodok a parlagi sasokkal, de jó lenne még búbos bankát, nyaktekercset, bölömbikát, fekete harkályt és sakált is fotózni. Meg nyusztot is, amint éppen mókusra vadászik. Folytassam még?

6. Kérlek, mesélj egy kicsit, egy számodra kedves fotódról, a témáról, a készítés körülményeiről!

Ez a fotó a "madárfotós karrierem" elején készült. A célom az volt, hogy nagy tömegben kócsagokat fotózzak. Elsőre a Csaj-tó Kerek-lesét látogattam meg, ahol szerencsém volt, mert éppen leeresztették a vizet, és viszonylag sok gémféle látogatta a tavat. Sikerült is pár értékelhető fotót készítenem. Ez nagy lökést adott, hogy más helyeket is felkeressek, egy kis gondolkozás után, rögtön beugrott egy barátom "legendája", egy helyről a Tisza árterében, ahol ezernyi madár van áradás után. Elvileg minden stimmelt, hiszen 2011-et írtunk, és az előző évi áradásból, még sok helyen maradt víz. Nosza, a következő hajnalban vakrepülésben érkeztem a cuppogós partú vízálláshoz, amelyet alacsony párák ültek meg. Nagyjából tudtam hol kel a Nap, és csak úgy találomra felállítottam a lessátrat a bokáig érő sárban. A sötétben még nem sok mozgás volt érzékelhető, de amint világosodott, elkezdtek özönleni a madarak, szürke gémek, kócsagok, kanalasok. Nem győztem kapkodni a fejem, a madártömeg minden várakozásomat felülmúlta. Csattogott a gép rendesen, úgy, hogy a gémek fotózása hevében észre sem vettem, hogy balra tőlem 12 db sas landolt a fövenyen. Ez a tény már a meseszerűség határait súrolta. Óriási élmény volt.
Maga a kép, egy sas által megrebbentett kanalas csapatot ábrázol. Kétszerezővel készült és emiatt nem túl éles, de nekem akkor is ez az egyik kedvencem, mert visszaadja az akkori élmény hangulatát.

7. Végül pedig: mit hordasz a hátizsákban?

Hát WC papír, madzag és szúnyogriasztó mindig van benne :). Emellett van egy Nikon D700-as, a jó öreg 400mm-es teleobjektív (1:3,5, manuál fókusz), 1,4X telekonverter, egy 150mm-es Sigma makró objektív (1:2,8), és egy Samyang 14mm-es széles látószögű objektív (1:2,8). A többit meg nem is említem, mert annyira gagyi. Az állványom egy kb. 8 kg-os faállvány, Manfrotto videófejjel, amit sajnos nem tudok levinni talajszintre, emiatt egy jó minőségű babzsák beszerzése folyamatban van.

Molnár Péter                 

(A riporter szerepében Völgyi Sándor, 2013. szeptember)