Mánfai Bence

1. Mióta foglalkozol a fotózással, hogyan kezdődött, és miért pont a madarak a fő célpont?

Már az általános iskolai osztálykirándulásokon foglalkoztatott a fotózás, bár ekkor még, csak az emlékek megörökítése volt a cél, egy analóg kompakt géppel. Családommal gyakran tettünk kisebb, nagyobb kirándulásokat a számomra azóta is oly kedves mecseki környezetben, ahol időről időre szintén előkerült a fényképezőgép.
A fő változást a 2006-ban megvásárolt Panasonic csúcskompakt hozta. Ettől kezdve, a túrák, már inkább a fotózás céljait szolgálták, amit a 2007-ben vásárolt Canon tükörreflexes váz, csak tovább fokozott.
Szeretek kint lenni a természetben, akár csak egy távcső társaságában is, járni az utakat, felülni egy-egy vadászlesre, figyelni a vadakat, madarakat, és a természet apró rezdüléseit. E szemlélődések során szerzett élmények, később könnyen szolgálhatják az elkövetkező tervek és fotók alapját.
Miért pont a madarak? Szinte mindent szeretek fotózni, de a madarak fajgazdagsága, izgalmas, látványos és elérhető témát kínál.
Az utóbbi időben látásmódomat jelentősen formálták az olyan igényes természetfilmek (pl. Vad Magyarország; Kinn az orosz vadonban; Fenn a csodás északon; A Duna, Európa gyöngyszeme), melyek a tájak és élőlények bemutatása mellett, lenyűgöző képi világba repítenek, akkor is, ha épp a négy fal közé szorulok.

2. Egyetemre jársz. A fotózásnak van köze választott szakmádhoz, vagy teljesen más területen akarsz tevékenykedni?

Igen, jelenleg a PTE Pollack Mihály Műszaki Karán környezetmérnöknek tanulok.
A szak kiválasztásánál mindenképpen meghatározó szempont volt a természet szeretete, és ettől a világtól nem is nagyon szeretnék eltávolodni. Szándékom szerint, természetvédelmi területen szeretnék elhelyezkedni, ahol remélhetőleg hasznosítani tudom majd, az itt szerzett műszaki tudásomat is.

3. Néhány fotódnál tudom, hogy sokat kísérleteztél, mire eljutottál a végeredményhez. Mi hajt előre ezeknél a témáknál, hogy újra és újra megpróbáld? Illetve mennyire vagy precíz az előkészületek során?

Valóban. Ha egy konkrét témát szeretnék megfotózni, az elég sok előkészülettel jár. Az ötlet megszületése után sok időt szánok a pontos tervezésre, és igyekszem minden eshetőségre felkészülni. Általában ez után jön a meglepetés, mert valahogy semmi sem akar úgy elsülni, ahogy azt elképzeltem. Ilyenkor igyekszem számba venni a problémákat, levonni a következtetéseket, majd orvosolni a hibákat.
Tapasztalataim szerint, a távkioldós fotózás igényli a legtöbb előkészületet, mind technikailag, mind pedig egy adott faj viselkedésének megismerését illetően.
Egy új téma megvalósítása, a tervek megszületése után, általában itthon kezdődik. Sokszor szobai körülmények között lemodellezem a megálmodott szituációt, de van, hogy makettet építek, vagy számítógépes tervrajzot készítek. A helyszíni telepítés során a terveket a terepi viszonyokhoz alakítom.

4. Mik a kedvenc fotótémáid, kedvenc helyszíneid, és milyen módszereket használsz, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet?

Érintetlenségük, és vadregényes mivoltuk miatt, leginkább a vizes élőhelyeket kedvelem. Édesapámmal, minden évben két-három hetet töltünk a csertői halastó madarainak megfigyelésével, és fotózásával. Táborozásaink idején, szinte részévé válunk a mocsárvilágnak.
Fotózási módszereim közül, a legtöbb lehetőséget talán a saját készítésű úszólesem hordozza magában, mely mobilitása révén, bepillantást enged a mocsárvidék rejtett zugaiba is.
Továbbá a témáktól függően használok még iglu lest, fekvő lest, reflexüveges mobil lest, és egy, az autónkra szabott álcát. Módszereim között szívesen megemlíteném még, a több mint 4 éve készülő itatós lesünket is, ami még azóta sem került rendeltetési helyére. :)

5. Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőt illetően, eddig meg nem valósult tervek, álomfajok?

Az idei nyárra is három hetes csertői kempingezést tervezünk, emellett szeretnék eltölteni egy hetet, a bátai, és bári holtágak felderítésével, és élőviláguk megfotózásával, továbbá ha lehetőségem engedi, még felkeresem a Balaton déli részén elterülő mocsaras vidékeket is.
Már több ízben próbálkoztam az egerészölyvek nagylátószögű fotózásával, eddig mindenfajta eredmény nélkül. Rengeteg praktikát, trükköt bevetettem már, de ezidáig nem sikerült túljárnom ezeknek a gyanakvó madaraknak az eszén. Jövő télen, újabb ötleteket felvonultatva, természetesen ismét megpróbálom lencsevégre kapni őket…
Fotós terveim száma „sajnos” gyorsabban gyarapodik, mint, hogy azok megvalósulásra kerülhetnének, így többek között, a szárcsák, vaddisznó, borz és egyéb társaik megörökítése még várat magára.
Álomfaj talán a nagy goda lenne, de egy aranysakállal sem lennék elégedetlen! :)

6. Kérlek, mesélj egy kicsit, egy számodra kedves fotódról, a témáról, a készítés körülményeiről!

Választásom a „Káró ász” című fotómra esett, ami számomra a legkedvesebb, és legkifejezőbb képe, a sokak által már ismert kormorános projektemnek. A részleteket blogomon korábban már közzétettem, ezért most onnan idéznék:

A történet megértéséhez kicsit régebbre kell visszatekinteni, egész pontosan 2012 nyarára. A táborozásra szánt időnk már fogytán volt, de mikor kifigyeltem egy, a kárókatonák által igen kedvelt ág-bogot, nem állhattam, hogy ne próbálkozzam meg a fotózásukkal. Méghozzá, nem is egy átlagos fotót terveztem. Egyik délután kimentünk a helyszínre, és nekiláttunk a munkálatoknak. Levertünk egy karót az ideális helyre, majd erre felrögzítettünk egy „fényképezőgép modellt”, mely arra szolgált, hogy míg a madarak megszokják a helyzetet, ne az értékes felszerelést kelljen kint hagynom. A terv álomszerűen működött, a kormoránok három nap múlva meg is szokták a zöld csomagot. Itt kezdődtek az izgalmak. Ki kell cserélni a modellt az igazi fényképezőgépre. A nappali mozgolódással nem kockáztathattuk a projekt sikerét, így éjjel, lámpafénynél kellet mindent megcsinálni. Egyszerűnek tűnik, de be kell vallanom nem volt az. A kép megkomponálása is elég nehezen ment, de az igazi nehézségek a távkioldó vezetékének lefektetésével kezdődtek. A leshelyet már nappal kinéztük, de miközben a vezetékkel arra igyekeztünk, az váratlanul rövidnek bizonyult. Szerencsére szél nem volt, de így is nagyon kellett küzdeni a csáklyákkal, hogy a vezetéket el ne szakítsuk, vagy a gépet karóstól a vízbe ne rántsuk. A szerencsés partot érés után felállítottuk a lessátrat, és indultunk a táborba. Kora reggel már a sátorban leselkedtünk. Sajnos egy kis zavarást kénytelenek voltunk eszközölni, mert csak akkor fedeztük fel, hogy az UTP kábel úszik a víz felszínén. A problémát gyorsan orvosolva folytattuk a „fotózást”. Szomorú, de összesen két nap maradt a nyaralásból, és a kárók nem tértek vissza. Talán az éjszaki mozgolódás, a sátor jelenléte, vagy a kábellel való ügyködés zavarhatta meg őket, de a sok munka ellenére fotó nélkül maradtam.
A sikertelenség után egy egész évig tervezgettem a fotó kivitelezését, és persze mikor idén (2013) megkaptuk a csónakot, első utunk újra a „kárós fához” vezetett. A fa eltűnt! Keserű szájízzel, de túltettük magunkat a dolgon, és egy kicsit csavarva a témán belevágtunk egy másfajta kormoránfotózásba. Ebben az esetben a madár mint fő téma, egymagában szerepel a képen, hasonlóan a 2011-ben készített róka fotómhoz (http://manfaibence.blogspot.hu/2012/09/a-roka.html). A kárók viselkedését már elég jól kifigyeltük, és nyilvánvalóvá vált, hogy szeretnek a nagyobb öblök, jó kilátást biztosító „vízi objektumaira” felülni. Szerencsére kevés ideális alkalmatosság volt a tavon, ezért nekiláttunk, hogy csináljunk egy hasonlót. Először is keresni kellet egy fát, ami egyrészt önmagában is dekoratív, másrészt olyan az íve, hogy mindkét vége a víz alatt végződik. Az ág begyűjtése után ismét a helyszínre siettünk, és levertünk egy karót. Ezt a víz alatt elfűrészeltük és a géppel méregetve a látványt felszögeltük rá a beülőt. A gépet tartó karó rögzítése már könnyebben zajlott, de arra is ráment egy kis idő. Következett a vezeték lefektetése. A korábbiakból tanulva, idén már egy jó adag hulladék csavarral érkeztünk, amit adott távolságonként a vezetékre rögzítettünk. Ez azért is fontos, mert a vezeték a tó medrében fekszik, és így, az arra tévedő csónakok csigája nem tud belegabalyodni, lerántva ezzel a gépet. A lényeg, hogy a kioldó kapcsolós vége egy harmadik karóra került, melyet a nádasban rejtettünk el. A tesztelés után lezacskóztuk a kioldót, majd lezacskóztuk a gépet is úgy, hogy csak a frontlencse maradt szabadon. Ahogy lenni szokott, ebben az esetben is a gyakorlat hozta elő a hibákat. A gépet szinte egyfolytában bolygatni kellett, a legváltozatosabb okok miatt. Előfordult, hogy „valaki” belefosott a lencsébe, felverődött a víz, lemerült az akkumulátor, megtelt a memóriakártya, a fények miatt újra kellett tájolnunk mindent, a gépet kétszer el kellett bontani az előre jelzett hatalmas vihar miatt, és persze jelen volt a tó fogalmát meghazudtoló folytonos vízingadozás, mely egyrészt veszélyeztette a gép épségét, másrészt a pontosan beállított beülőt hol ellepte, hol pedig az alá bukva leleplezte annak rejtett rögzítését. Persze a projekt nem csak munkával és problémákkal volt tele. A beülőt általában az úszólesemből tartottam szemmel, és ha akció volt, azzal osontam el a kapcsolóig. Három alkalommal figyeltem meg kormoránt a gép előtt, és fotogén voltuknak köszönhetően igen érdekes felvételek készültek. Egyszer egy szürke gém is beszállt a kamera elé, de sajnos nagyon résen volt, így a kihelyezett géppel nem készülhetett róla fotó.
Bevallom, rengeteg munka volt ebben a pár fotóban, az mégis kétségtelen, hogy megérte. Felemelő érzés volt, mikor a távolból megpillantottam a gép előtt mindössze pár arasznyira pózoló madarat, majd a nap végén, a nejlont lebontva, az elkészült fotók is elém tárultak.

7. Végül pedig: mit hordasz a hátizsákban?

Fővázként egy Canon EOS 7D-t használok, madárfotózáshoz általában egy öreg EF 300 f/2.8-as telével, ritkábban EF 70-200 f/4-es zoom-mal, távkioldózáshoz pedig (mostohább körülmények között) egy „nyugdíjazott” 20D-t Sigma 10-20-as nagylátóval. Továbbá használok egy csomó gyári, és sajátkészítésű kütyüt, melyek a legváltozatosabb helyzetekben vannak segítségemre: távkioldó, hosszabbító, infrakapu, szögkereső, 430 EX vaku, és egy Manfrotto 055PROB állvány, utángyártott Gimbal jellegű állványfejjel, stb.

Mánfai Bence                      
manfaibence.atw.hu                 

(A riporter szerepében Völgyi Sándor, 2014. május)