Jakab Sándor

1. Mióta foglalkozol a fotózással, hogyan kezdődött, és miért pont a madarak a fő célpont?

A diás korszak nekem már kimaradt az életemből. Nagyjából a digitális technika megjelenésével egy időben kezdtem el a fotózással komolyabban foglalkozni. Persze kipróbáltam az eredeti műfajt is pár tekercs erejéig, de a modernebb technika kínálta előnyökről nehéz lenne lemondani. Némelyik fotózásról több 100, akár több ezer képpel tér vissza az ember, amit az analóg korszakban nem tehetett volna meg. Nekem pont ezért tetszik az új korszak. Sony vázzal kezdtem, de hamar áttértem a Canonra. A gyors mozdulatsorok megörökítésénél bátran nyomhatom a sorozatokat és ebben a 7D nagy segítségem (elképesztően gyors). A madarak gyönyörűek, tökéletes teremtmények. A récék és ludak tollazata fantasztikus, a kócsagok eleganciája hibátlan, a héja tekintete magával ragadó és így sorolhatnám tovább. Mindnek megvan a maga szépsége, és ezt nem tudom megunni. Az első tervezett madárfotózásom 2011 tavaszán volt. A falu határában bütykös hattyúk pihentek egy belvíztócsán. Nem hagyhattam ki. Másnap hajnalban már az iszapban feküdtem álcahálóval beborítva. Én ekkorra datálom a kezdetet, azelőtt leginkább vadakat fotóztam, a madarakat csak csodáltam. Szeretem megfigyelni és dokumentálni azokat a viselkedésformákat, melyeket a felületes nézelődő nem venne észre. Sokszor nem is az elkészült kép okoz örömet, sokkal inkább az átélt pillanat, vagy egy különös viselkedés.

2. Internetes naplódban rendszeresen számot adsz élményeidről. Olvasódként tudom, hogy rendíthetetlen vagy, ha fotózásról van szó, legyen bármilyen időjárás, illetve legyen bármilyen korai a kelés. Hogy viseled a rendszeres hajnalozás fáradalmait, illetve milyen praktikáid vannak a rossz időjárás ellen?

Azt vallom, hogy az kezdjen ilyen hobbiba, vagy az válassza szenvedélyének a természetfotózást, aki kellően elhivatott. Akinek baja van az esővel, a sárral vagy nem szeret hidegben lesezni az nem biztos, hogy valóban kíváncsi a természet minden rezdülésére. Lehet, hogy én már fanatikus vagyok, de legjobb képeim nagy része zord időjárási körülmények között, vagy után született. Különös-érdekes viselkedésekre extrém viszonyok között sokkal nagyobb az esély. Esőben kimondottan szeretek fotózni. Olyankor üres a határ, nincs jármű, nincs ember, ami megzavarjon. Földöntúli nyugalom árasztja el a természetet és az mindennél jobb, a szórt fényeket meg amúgy is kedvelem.
A korán kelés huzamosabb elviselését is ezzel a fanatizmusommal tudom magyarázni, ugyanis annyira várom a fotózási alkalmakat, hogy szinte óra sem szükséges az ébredéshez. Erős belső motiváció kell és a felkelés rögtön nem jelent majd gondot senkinek. Én 3-4 hajnal után mindig beiktatok egy alvós reggelt, a kimerülés elkerülése miatt.
Az időjárás ellen pedig „profi” ruhákkal védekezek. Vízálló, jó minőségű holmikat használok, így ez nem jelent gondot. Télen fűthető bakancsot hordok, és membrános ruhákat veszek magamra. Az nem fordulhat elő, hogy az időjárás miatt hagyjak ki akár egy alkalmat is a természetben.

3. Lehet rólad tudni, hogy a vadfotózás rabja is vagy. Ha egyszerre kínálkozik a vad-, illetve a madárfotózás lehetősége, melyik mellett döntesz szívesebben?

A fotózás szenvedélye a vadakkal kezdődött. Széchenyi Zsigmond könyvei után nekem is látnom kellett, hogy is megy ez valójában. „Vadásztam”, de csak fényképezőgéppel. A cserkelés nyújtotta izgalmak, a mai napig első helyen szerepelnek a listámon, viszont mikor megindul egy jó kis ölyvbunyó a havas talajon, vagy előttem parádézik egy fácánkakas annak is nagyon tudok örülni. Szóval mindkét vonalnak megvan a maga szépsége, és mindkettő tud nagyon izgalmas lenni. Ha választanom kell, mindig a számomra érdekesebb, nagyobb kihívással járó témát preferálom. Szerencsére tudom úgy alakítani a fotós naptáramat, hogy ritkán kerülök válaszút elé.

4. Mik a kedvenc fotótémáid, kedvenc helyszíneid, és milyen módszereket használsz, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet?

Alapvetően két területen fotózok. A Borsodi- Mezőség déli részén, illetve az Eger környéki erdőkben. Ezt a vidéket ismerem, úgy is mondhatnám: itt vagyok otthon.
A síkvidékre szavaznék, ha kedvencet kell választani. Gyakorlatilag minden vonuló faj útba ejti a Hortobágy felé és vissza is. A sasok meg szívesen telelnek a területen, szóval ideális környék, amit a Tisza-tó közelsége még vonzóbbá tesz. Általában meglátok valami jó helyet, vagy megfigyelek egy érdekes viselkedésformát, és máris tervezem a fotózás folyamatát.
Az önálló munka híve vagyok. Én szeretem kitalálni, megtervezni, megépíteni, odavinni, elhelyezni stb. A fotó számomra egy önálló szellemi termék, ami tükrözi az alkotó kreativitását, hozzáértését. Ha megkérdeznek egy-egy képemről, el tudom mesélni a készítés egész folyamatát. Akkor tudok büszke lenni, ha a gondolattól a kész fotóig minden az én munkám, ezért sem vendégeskedek gyakran másnál.
A vadakat mindig cserkelve fotózom, a madarakat meg mindig lesből. Van pár üveg nélküli lesem vizes területen és a Bükkben is, ha rögtönözni kell, széklest használok. Kedvenc téma? Minden madárnál lehet valami érdekes viselkedésre bukkanni, így nem választanék. A vizes élőhely madarait, ugyan olyan szívesen fotózom, mint a fácánt, vagy a szalakótát, esetleg a ragadozókat.

5. Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőt illetően, eddig meg nem valósult tervek, álomfajok?

Vannak bizony. Nagyon várom már a darvakat és a ludakat, főleg a kis lilik miatt. A darvak-ugyan nem olyan nagy számban, mint a Hortobágyon- nálunk is megállnak. Többször a közelükbe jutottam, most lesből fogok kísérletezni. Kis liliket is figyeltem már meg a holtágamon, idén viszont 3 lesből tervezhetem ugyan ezt. Tavasszal túzokdürgést szeretnék fotózni, ugyanis az is él felénk, ha nem is sok. A fő tervem pedig a parlagi sas. Tervezem vagy 3 éve a projektet. Megvan a helyem, 2 költőpár él a területen és már a lesem is alakul, szóval rajtam nem fog múlniJ
Közel áll hozzám az egyik pár, sokat figyelem őket. Több éve dokumentálom költésüket és a helyi vadászoknak, földművelőknek gyakran ecsetelem mennyire nagy kincs ez a faj… mára odáig jutottunk, hogy egy számomra ismeretlen sasfészket egy gazda mutatott meg.
A legnagyobb képi vágyam az egyik öreg madár, az általam ismert párból… az lesz aztán a nagy öröm, ha ezen a télen sikerülne… ígérem a BPH-s társaság láthatja majd először a képet.

6. Kérlek, mesélj egy kicsit, egy számodra kedves fotódról, a témáról, a készítés körülményeiről!

Sokat gondolkoztam a válaszon. Gondolom, mindenkinek nehéz rangsort felállítani a kedvesebb képei közül. Választhatnám a bütykös hattyús fotómat, mert az a sorozat volt az első „hivatalos”, tervezett, lesépítős madárfotózásom, vagy választhatnám valamelyik fácándürgéses képet, mert rengeteg energiát fektettem és fektetek bele minden évben, vagy esetleg egy parti madaras-nagygázlós fotót a felejthetetlen hajnali hangulatok miatt, esetleg valamelyik kiállított fotómat… mind csodálatos élmény, mégis egy februári, hideg hajnal viszi el a pálmát, pontosabban az akkor fotózott rétisas pár.
Egész éjjel havazott. Másnap hajnalra szikrázó napsütést jósoltak, így biztos volt a lesezés. Ragadozó madarakat akartam fotózni. Semmi konkrét fajt, csak valami húsevőt. Szórványosan volt kint nekik hús, de ez volt az első fotózás abból a lesből. Igazából nem is tudtam, mire számíthatok, csak elindultam sötétben, hóviharban a les felé. Mit mondjak- majdnem eltévedtem, annyira esett. A megfelelő helyre leraktam fél kiló Penny-s farhátat (pont nem tudtam zsigert szerezni aznapra) és befúrtam magam a szűkös, hevenyészet lesembe. Hajnalra elállt a havazás és látszott, hogy szép idő lesz. Már vagy 3 órája gémberedtem (-10 Fok), de még szarkák sem jöttek, nemhogy egy egerészölyv. Nagyon erős késztetést éreztem, hogy kimászok és elindulok inkább őzek után ebben a szép időben. Végig gondoltam, hogy miért nem jönnek legalább az ölyvek… biztos félnek valamitől… maradok még, bármennyire is hívogat egy jó cserkelés. És milyen jól tettem. Pár perc múlva öreg rétisas landol előttem. Rögtön megragad egy darab húst, de elég izgatott. Lármázik, forgolódik, az ég felé kémlel. Pillanatokon belül érkezik a párja és kölcsönös pózolás, rikoltozás után el kezdenek civakodni a húsok felett. Nem hittem a szememnek. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy nem csak bámultam őket, hanem nyomtam is a gombot ezerrel, bár a keresőt teljesen beleheltem. Azon a délelőttön még 2x tértek vissza. Akkorra vitték el az összes farhátat, nekem meg tele lett a memóriakártyám. A mai napig beleborzongok abba a látványba… ez a kép, mint fotó nem tökéletes, de a hozzá kapcsolódó story számomra felejthetetlen.

7. Végül pedig: mit hordasz a hátizsákban?

Egy Lowepro NatureTrekker AW II-esem van. Nagyon szeretem, mindenem elfér benne, elképesztően masszív és vízálló. A felszerelésem: Canon 7D, Canon 2,8/300 L IS USM, Canon 1,4x, 2x extenderekkel, Canon 4/24-105 L,Canon 3,5/180 L(macro-már nagyon régen vettem elő), Canon1,4/50, Sigma 10-20 EX és végül egy Canon 580 EX II, kioldó, szűrők, közgyűrűk, szögkereső, 64 giga CF, 2 akkumlátor. Gyufa, bicska, elemlámpa, papír zsebkendő is mindig van nálam.
Cserkelni egy Manfrotto monopoddal szoktam, széklesben egy Manfrotto tripodot használok videófejjel, de legnagyobb kedvencem a babzsák.

Jakab Sándor                     
jsndor.blogspot.hu                  

(A riporter szerepében Völgyi Sándor, 2014. augusztus)