Lóki Csaba

1. Mióta foglalkozol a fotózással, hogyan kezdődött, és miért pont a madarak a fő célpont?

Természet iránti szeretetemet és tiszteletemet nagyapámnak köszönhetem. Sok mindent tanultam tőle már kisgyermek koromban. Sokat jártuk az erdőt a Szulok melletti területeken, gombák után kutatva. Eközben persze szemünk elé kerültek az erdőlakók. Már ekkor elkezdett érdekelni, hogy melyik milyen faj. Különösen a madarakra voltam kíváncsi. Arra is emlékszem, hogy kezdődött. A hazafelé tartó távolsági buszon elöl ültem és egy erdőrész mellett elhaladva majdnem elütöttünk egy hím sárgarigót. Ettől fogva figyelem a madarakat. Nem sokkal ez után a televízióban elkezdték sugározni Az élő bolygó c. David Attenborough sorozatot, melynek minden epizódját felvettem videóra és rongyosra játszottam. Ez is fokozta az érdeklődésemet és közben természetfilm gyűjtővé is váltam. Az alap tehát adott volt, de a természet szeretete csak a megfigyelésre korlátozódott. A konkrét madárfotózást kb. 2005-ben kezdtem, amikor a gyártók bejelentették az első DSLR gépeket. Előtte is próbálkoztam, de az analóg gépemhez nem állt rendelkezésemre megfelelő teleobjektív, jövedelem híján még nem tudtam megvenni a már akkor sem olcsó lencséket. A digitális átállás után – és azóta is – szenvedélyemmé vált a természet-, de főleg a madárfotózás.

2. Ha a fotóidat nézegetem, rendkívül változatosak. Azt lehet mondani, „mindenevő vagy”. Mégis ha meg kellene határozni, akkor melyik madárcsoportot mondanád a kedvencednek? Melyek azok a madarak, amik mindig lázba hoznak?

Kedvenceim a vízi- és a ragadozó madarak. Változatos viselkedésükkel és szezonális/időszakos megjelenésükkel ezek a fajok a legkiszámíthatatlanabbak, kihívást jelent a fényképezésük.
A legnagyobb kedvencem talán a rétisas, számomra ezt a fajt a legnagyobb élmény megfigyelni és fényképezni. Sokszor ellátogatok miattuk a Hortobágyra. Az év végén, a két ünnep között már tradíció, hogy minimum két napot rétisas fotózással töltünk a pusztán.

3. Fényképeiddel elképesztő minőséget produkálsz, ami sokunkat elkápráztat. Számodra mi a fontosabb, a fotózás élménye, vagy az elkészült fotó minősége?

Mindkettő. Rengetegszer jövök úgy haza egy fotós napról, hogy semmi érdemleges nincs a memóriakártyámon. Ezeket a képeket aztán egy format parancs segítségével el is szoktam tüntetni. A távol volt a madár, rossz volt a fény stb. kategória. Ilyenkor csak az élmény marad. Amikor a madarak is közel jönnek, mutatják magukat, és esetleg még akcióznak is, persze az az igazi.
Annak idején, mikor elkezdtem a madarak fényképezését célom volt, hogy minden közkincsé tett fotóm jó minőségű legyen. Akár egy portré, akár egy akció, mindig csak a véleményem szerint is jó minőségű fotókat publikáltam. Ez a mai napig így működik nálam.

4. Mik a kedvenc fotótémáid, kedvenc helyszíneid, és milyen módszereket használsz, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet?

A kedvenc téma legyen a vízimadár téma. Ehhez szükséges a legtöbb energia és idő ráfordítás. Vízimadár témában a kedvenc helyeim, nem fontossági sorrendben:
Balaton, Hortobágyi halastavak, Pellérdi halastavak, Csaj tó, Duna ártér, tengerpartok (ha eljutok).
A módszerek sokfélék, minden módszer a vízmélység/vízállás függvénye. Új kedvencem az úszó les, melyet vízre teszek és egy kis beálcázott kupolával a fejem felett tolom magam előtt a vízben, mellcsizmában. Ehhez a legideálisabb a derékig érő egyenletes vízmélység. Ez a módszer remek lehetőséget biztosít a nyíltvízi fajok, pl. vöcskök, récék, stb. fotózására. Az úszó les használata fizikailag megterhelő, ezért csak az erős izomzattal és sok kitartással megáldott sporttársaknak ajánlom.
A másik módszer, amit a legtöbbször alkalmazok, a lessátor. A halastavak hal- és madártartó helyei – a lecsapolások időszakában - szinte hetente változnak, ezért sokszor kell módosítani a sátrak helyén. A legjobb megoldás egy ülő-, vagy egy fekvő sátor, amit a piacon kapható legnagyobb méretű álcahálóval teszek láthatatlanná. Vannak olyan helyzetek is, amikor elég csak egy álcahálót a nádra teríteni, és mögé bújni. A fotózás előtt néhány nappal kihelyezem a sátrat, vagy álcát a legkecsegtetőbb helyre. Fontos a tájolás. A fényképezés napján, általában hajnalban elfoglalom a leshelyet és indul a fényképezés. Fekvő lesnél az alacsony perspektíva eléréséhez nem állványt, hanem egy un. „ground podot”, vagy babzsákot használok szögkeresővel kiegészítve, hogy a nyakam is egyben legyen a nap végén.
A fix vízparti üveges lesnél nincs azonban kényelmesebb, ha a körülmények adottak ilyen lest használok. Erről nem nagyon kell beszélni, a legfontosabb itt is a jó tájolás és a megfelelően alacsony perspektíva megléte.

5. Vannak-e konkrét elképzeléseid a jövőt illetően, eddig meg nem valósult tervek, álomfajok?

A jövőben is folytatom a munkát, remélem sok szép új fotót tudok majd megosztani Veletek. Konkrét tervem – a szokásos szezonális dolgokon kívül - jelenleg nincs.
Meg nem valósult terv egy saját rétisas les, amit sajnos idő hiányában idén sem tudtam összehozni, bár a helyszínt megtaláltam már.
Álomfaj minden olyan faj, amit még nem kaptam lencsevégre. Örülnék pl. egy jól sikerült erdei szalonka röpképnek, vagy egy uhu, esetleg haris fotónak.

6. Kérlek, mesélj egy kicsit, egy számodra kedves fotódról, a témáról, a készítés körülményeiről!

A fotón egy szürke cankó látható, a háttérben három füstös cankó keresgél. Hajnali fényben készült, fekvő sátorból, Pellérden. A 2012-es év kedvező volt a partimadarak fotózása szempontjából. Ez évben volt a balatoni partfutó dömping is, sarki partfutóval az élen stb. Számos homokpad emelkedett ki a magyar tengerből, hívogatva a partfutókat. Ez volt a helyzet a Pellérdi halastavakon is. Az általunk legkedveltebb tó lecsapolás nélkül is szinte teljesen kiszáradt. Szeptemberben - a madárvonulási időszak közepén - ideálisak voltak a körülmények egy partimadár projekt beindításához. Megkerestem a legjobb helyet, kitettem egy D-Ny-i tájolású sátrat, majd napi szinten messziről figyeltem mi zajlik a vízfolton. Egyik napról a másikra meg is jelentek a cankók, szalonkák, partfutók. Még fenyérfutót is sikerült fényképeznem ez időszakban. A kép készítésének hajnalán sok erős felvételt sikerült elkészítenem, de számomra ez a legkedvesebb, jelképezi azt a szép időszakot. Rengeteg élménnyel és fotóval gazdagodtam az alatt a bizonyos egy hónap alatt.

7. Végül pedig: mit hordasz a hátizsákban?

Jó lenne, ha egy hátizsákba beleférne minden :o)
Ide egy felsorolás azt gondolom elég lesz: EOS 5D Mark II, EF 400mm f 2.8L IS USM, Canon 1,4x Extender, Tamron 180mm f3,5 Macro, Samyang 14mm f/2.8 ED AS IF UMC, Canon Speedlite 580EX, vaku hosszabbító zsinór, kioldózsinór, sok memóriakártya, tartalék akksi, szögkereső, tripod, videofej, kés, szigetelő szalag, kaja, pia.

Lóki Csaba           
lokicsaba.hu          

(A riporter szerepében Völgyi Sándor, 2013. november)



© 2011 All rights reserved BPH.