Gólyatöcsök közelében

Völgyi Sándor képe

   A 2014 év a vízparti fotózások szempontjából csúfosan indult. A halastavaknál megváltozott viszonyok miatt a tavakba kevesebb víz került. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a vízparti les előtti mederrészbe gyakorlatilag nem jutott víz, hiába is vártam. A víz ugyan hiányzott, de annyi azért mégis jutott, hogy az iszap átnedvesedett tőle. Ez pedig azt eredményezte, hogy a kis tisztást, aminek a szélébe a lest építettem, ellepte a nád. Ezzel a helyzettel pedig nem tudtam mit kezdeni. Búcsút kellett intenem a guvatfotózási lehetőségnek. Annyira érzékenyen érintett ez a dolog, hogy az év első felében nem is nagyon jártam a tavaknál. Az időközben eltervezett úszó leses projektet is fel kellett függesztenem, mert a megváltozott vízviszonyok azt is keresztbe húzták. Július közepe felé járt már, és az elmúlt idő alatt persze nagyon hiányzott a víz és a vízimadarak közelsége. És az a jó kis mocsárszag, ami végigkísérte a vízparti fotózásaimat. Ezen a hiányérzeten enyhíteni kellett, így tettem egy kört a tavaknál. Terepszemlét tartottam. Ami hátrány az egyik oldalon, előny a másikon, szokták mondani. Az alacsony vízszintnek előnye is van. Partimadarakra bukkantam. És nem is akármilyenekre. A sekély vízben vagy 40 gólyatöcs szedegetett, mindenféle más finomság kíséretében. Füstös cankó, szürke cankó, bíbic, pajzsoscankó, réti cankó, erdei cankó, billegetőcankó, sárszalonka. Gyors leltárt készítettem a fajokból, de igazán a gólyatöcsök mozgatták meg a fantáziámat. Nem is vártam tovább, még akkor kidobtam a lessátramat egy alkalmasnak látszó helyre, és a következő hajnalon már akcióba is léptem.

1. nap

   Az éjszakai telehold ugyan nem segített, mert az erős holdvilágnál gyakorlatilag világosban tudtam csak a lessátrat megközelíteni, de annyira hatalmába kerített a hajnali víz hangulata, hogy nagyon bizakodó voltam. A reggel első élmény egyből szívdobogtató volt. A víz fölött hömpölygő párában gólyatöcsök tűntek fel. Nagyon hangulatos volt. A felkelő nap lassan eloszlatta a párát, és a kezdetben csak távolabb táplálkozó madarak is egyre közelebb kerültek a sátorhoz. Nagyon élveztem a helyzetet. Nagyon szeretem ezeket a különleges madarakat. Mifelénk nem túl gyakoriak, ezért minden találkozás, és minden elkészült fotó nagyon értékes számomra. Ezért nem fukarkodtam, hamar telt a memóriakártya. A képek visszanézése közben érdekes dologra lettem figyelmes. Az egyik képen a gólyatöcs mellett egy másik madár is belekerült a kompozícióba. A tó fölött fattyúszerkők vadásztak, és a táplálkozó gólyatöcsök között csaptak le a vízbe egy-egy hal reményében. Egy ilyen fattyúszerkő került véletlenül a fotóra. Megpróbáltam ezzel a helyzettel kezdeni valamit, és már tudatosan próbáltam a szerkőket a képbe varázsolni. Nem egyszerű feladat. :) Egy értékelhető kép készült. Időközben a töcsök is bátrabbak lettek, és egy kicsit közelebb jöttek. Az egyre erősödő nap fényében nagyon szépen mutattak. Szóval összességében jól telt a reggel. A partimadarak között feltűnt kis kócsag csak színesítette a palettát. Végszóra pedig az egész reggel a sátor körül rohangáló kis lile is megmutatta magát. Róla is tudtam pár fotót készíteni. Jó reggel volt, jó kis mocsárszagú reggel. Nagyon ígéretes a hely, már alig vártam a következő lehetőséget.

             

2. nap

   Mondanom sem kel, hogy az átélt élmények egyből a hatalmukba kerítettek. Nem szeretek korán kelni, de amikor látom, hogy van értelme az önsanyargatásnak, akkor könnyebben megy a dolog. Szóval pár nap múlva megint hajnali lesre szántam el magam. Mint kiderült, nem hiába. A fotózásban szinte törvényszerű, hogy nincs két egyforma nap, ez most is beigazolódott. A gólyatöcsök ezúttal elkerültek. Vagyis inkább úgy fogalmazok, messzebb mozogtak, nem volt érdemes rájuk pixeleket pazarolni. Volt viszont más. Még csak derengett a reggel, épphogy ki lehetett venni valami mozgást, de az látszott, hogy több madár is a sátor közvetlen közelében tevékenykedik. Mire világosabb lett kiderült, hogy a múltkori zárszóként belépő kis lile most a nap nyitánya lett. Nem is egy, hanem kettő. Egy öreg madár egészen közel merészkedett. Aki ismeri ezt a madarat, az tudja, hogy mennyire találó a "kis" elnevezés. Borzasztóan kicsi. :) Így az alig 2 m-es távolság nagyon jót tett a fotóknak. A madár nézelődött, majd hirtelen kirángatott egy szép férget az iszapból. Hmm, finom falat! :) És már el is nyelte. Nagy szerencse, hogy pár másodpercig mozdulatlan maradt, nem volt még túl sok fény, de így sikerült élesen dokumentálni a jelenetet. Közben a háttérben szaladgáló fiatal madár is megérkezett, és ha lehet, még egy kicsit közelebb is került hozzám, mint öregebb társa. Pazar! A képekbe belenagyítva, örömmel böngésztem a tollazat részleteit. Soha nem voltam még ilyen közel kis liléhez. Ráadásul a napkelte előtti fényviszonyok is nagyon speciálisak voltak. A horizont hajnali fényei már derítették a madarakat, nagyon finom hatást keltve. Olyan megérte érzés kerített hatalmába. A lessátor elhelyezése mindig okoz némi dilemmát. Mi legyen a fő csapás? Frontfény vagy ellenfény? Nyílt víz vagy iszappad? Ezúttal megpróbáltam olyan nézőpontot találni, hogy az iszapfelületre és a nyílt vízre is rálássak, de inkább a hátam mögül kapjam a felkelő napot, hogy szép részletgazdag fotókat tudjak készíteni. Nem mindig jött be a választásom, mert sokszor volt rá példa az elmúlt évek alatt, hogy végignéztem a jól kiválasztott hátteremet, amint gyönyörű fényekben úszik a napkeltében, a madarak meg a hátam mögött mozogtak. De nem lehet mindig peches az ember. :) Most jól döntöttem. Az időközben felkelt nap fényében fiatal vízityúk sétált ki a nádasból. Az alacsony vízből kilátszó hínármező felé vette az irányt. Nem sietett, a hínár között csipkedve egyre jobban eltávolodott a nádastól, és egyre inkább a sátor előterébe került. Csak követnem kellett az optikával, és picit nyitnom a zoomon, hogy a hínár tetején lépdelő madár szépen beleférjen a képbe. Ha lehet tükörképpel együtt. :) Miközben követtem a madarat, a keresőben feltűnt egy másik vízityúk is. Nem is vettem észre, hogy társát követve, ő is kisétált a hínármezőre. A helyzet felkínálta kompozíciót csak keretbe kellett foglalnom. Jól elvoltam a vízityúkokkal, és az elkészült képek is nagyon tetszettek. Ha más nem jut erre a reggelre, akkor is elégedett lehettem volna. De történt még valami, ami biztosan emlékezetessé teszi a napot. A sátor előtt alig egy méterre madár szaladt át előttem. Csak későn vettem észre, reagálni sem tudtam, de azért egyből felismertem, pettyes vízicsibe volt. Azonnal izgalmassá vált a helyzet, mert egy olyan madárról van szó, amit nemhogy fotózni, de meglátni is ajándék. Eddig én is csak a hangjáról ismertem, élőben még soha nem láttam. Nagy lett tehát az izgalom. Feszültem lestem ki oldalirányba, hátha még egyszer feltűnik. Így lett. A nádas szélében óvatoskodott előre, és ugyan elég közel, de még fotózható távolságban sikerült lekapnom. Azt hiszem kivételes alkalom volt. Ez a gyakorlatilag láthatatlan madár ott állt előttem. Hát valóban megérte felkelni. :)

          

3. nap

   Gondoltam egyet, és szombat délután megcéloztam a lessátrat a tómederben. Azt találtam ki, hogy ellenfényes fotózásra fekszek ki, a lemenő nappal szemben, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Rettenetesen meleg volt a sátorban, de mindenképpen időben szerettem volna kimenni, hogy mire a nap megfelelő helyzetbe kerül, a nyugalom is helyreálljon a vízen. Az érkezésem okozta riadalom azonban hamar elült, és meglepően gyorsan érkeztek vissza a madarak. Az erős napsütés miatt a fotózást még nem erőltettem, inkább figyeltem mi történik. A gólyatöcsök nagyon különleges madarak. Valószínűtlenül hosszú lábukkal, ügyesen lábalják meg a vizet, és ugyancsak nagyon hosszú csőrükkel kapkodják ki a felzavart kishalakat, rovarokat. Nem bírtam sokáig, csak készült pár fotó. Főleg azért, mert egy-egy madár a múltkorihoz képest egészen közel jött, és ettől mindjárt izgalmassá vált a helyzet. Jó volt figyelni a töcsök munkáját, és jó volt mindezt egyre közelebbi képek formájában viszontlátni. Hiszen valójában ez a faj volt a cél, amiért már harmadszor feküdtem be a lessátorba. De persze jó volt azt is látni, amikor egy kis kócsag szállt le a sátor előtti vízfelületre. Gyönyörű madár. Szép násztollazatot viselt. Kicsit álldogált, nézelődött, majd kezdetét vette az a rohangálás, ami a kis kócsag halászati stratégiája. Össze-vissza szaladgál a vízben, szárnyait rebbentgeti, és amikor megriadó halat lát, arra lecsap. Pár próbálkozását lefotóztam, és a jeleneteket visszanézve, tátva maradt a szám. A fröccsenő víz nagyon jól mutatott a képeken! Tovább követtem a kócsagot, hátha művel még egy-két ilyen vízbecsapást. A fröccsenő víz, a nászruhás madár és az ellenfény érdekes összhatást adott. Örültem a képeknek. És a végére még a kócsag is fogott egy kishalat. A kis kócsag távozása után újra a gólyatöcsöké lett a terep, és ekkorra a nap is kezdett abba a fázisba érni, amire vártam. Már csak azt kellett megvárni, hogy a madarak is a megfelelő helyre érjenek. Persze milyen jó volna, ha minden kívánságra teljesülne! Néhányszor már majdnem olyan pozícióba kerültek, mint amit előzőleg elterveztem. Mondjuk már így is egészen jól mutattak a madarak a becsillanó fénygömbökkel, de még nem volt az igazi. Mindenesetre erre a napra nem jutott több. A gólyatöcsök a naplemente idejére elhúzódtak a sátor elől, kiürült a vízfelület. Nekem is nagyon melegem volt, és a nyakam is feladta a dolgot a négyórányi kitekert testhelyzet miatt. Mára ennyi volt. Azért nem volt rossz! :)

           

4. nap

   Még sötét volt hajnalban, az eget kémleltem. Azt mérlegeltem, hogy vajon lesz-e eső, vagy nem. Volt némi felhő, de csillagokat is lehetett látni, így ezek alapján, na meg az előző esti időjóslásnak bedőlve elkezdtem készülődni. A tóparton is sötét volt. A tíz nappal ezelőtti telihold szépen elfogyott. Vékony sarlója kandikált csak ki a felhők mögül. Kicsit botorkáltam is, mire megtaláltam a csapást. Már negyedszer lábalom meg a csizmaszárnyi iszapot. Volt még egy kis teendőm, a víz picit elmászott a sátor elől, igazítanom kellett egy kicsit. Persze a leshely átpakolásával azt a maradék madarat is elhajtottam, ami megvárta, míg becuppogok a kis iszappadra. Sebaj, gondoltam, messze még a reggel, még a keleti ég sem pirkad. Hát nem is pirkadt egész reggel, hiába vártam. Teljesen befelhősödött. Látnivaló sem nagyon akadt. Két réti cankó szaladgált mindössze, azok is inkább messzebb, mint közel. A napkelte ideje már bőven elmúlt, de inkább csak sötétebb lett, mint világosabb. És mintha kis esőcseppek miatt fodrozódna a víz. És tényleg. Csepereg. Á, mindjárt eláll, ma reggelre ide nem mondtak esőt. És célba vettem azt a sárszalonkát, ami szintén tisztes távolban szállt le, a nádtorzsák közé. Vártam, hogy közelebb jöjjön, de csak azon a tájékon turkált az iszapban, sokszor eltakarták a torzsák. Akár ezen is mérgelődhettem volna, de akadt más, ami jobban izgatott. Egyre jobban esett. Hát ez nem igaz, itt fogok szétázni. És a helyzet egyre komolyabb lett. Gyakorlatilag elkezdett szakadni. De hamar rájöttem, hogy nincs is akkora gubanc. A sátor nem ázik be, az objektívnek is csak a napellenzője látszik ki, mi baj lehet? Ronggyá ázós rémképeimet hamar elkergettem, és elkezdtem keresni az előbbi sárszalonkát. Hát ugyanott volt, álldogált az esőben. Lőttem pár képet, és az a helyzet, hogy nagyon tetszett, amit az LCD-n láttam. Az eső csak szakadt, a szalonka meg szépen tűrte. Igaz, mi mást tehetett volna?! Nagyon hangulatos volt, és még mindig nem ázott be a sátor! Mikor kicsit csendesedett az eső, a madár tovább folytatta az iszaptúrást, szépen körbejárta a sátrat, persze közelebb nemigen akart jönni. És az eső mintha meghozta volna az életet a tóra. Megjelentek a gólyatöcsök is. Nem tudtam, hogy az áthelyezett lessátorhoz mit szólnak, bíztam azért benne, hogy lesz egy-két közeli fotóra is lehetőség. Igaz, hogy több nem, de egy alaklom azért adódott. Az egyik madár besétált a sátor elé. Na ez már az a közelség, amit a gólyatöccsel kapcsolatban szerettem volna elérni. A háttér még mindig nem az igazi, de úgy érzem már jó helyen vagyok. Lassan lejárt a ma reggelre kiszabott idő, mennem kellett. Az eső is elállt, gondoltam gyorsan lelépek, mielőtt megint rákezdi. A végére azért megint akadt valami plusz. A távolabbi nádas szélébe két kanalasgém szállt le. Messze voltak, de azért pár kockát rájuk engedtem. Akkor tűnt fel, hogy az egyiken színes gyűrű van. Na akkor még egy kép nem árt, hátha leolvasható a számsor, és akkor a tudomány számára is tettem ma valamit. Sikerült. Mint kiderült, Szegeden látta meg a napvilágot, három évvel ezelőtt, és azóta már Tunéziában is járt. Igazi világutazót hozott elém az eső. :)

      

5. nap

   Hangos "kvakk" kiáltásra ébredtem. Elbóbiskoltam a lessátorban, és a fölöttem elrepülő bakcsó kiáltása riasztott fel. Nem csoda, két hete nem aludtam egy kiadósat, de úgy érzem, annyira jó úton vagyok a gólyatöcsökkel kapcsolatban, hogy most minden szabad hajnalt erre kell szánnom. A pár napja átélt esős reggel után most azt hiszem szép napkeltének nézek elébe. Az égbolt terítve volt csillagokkal, és a bakcsó ébresztésének hála, már azt is látom, hogy a keleti látóhatáron szép narancsos sáv húzódik. Nemsokára felkel a nap. A látóteremben egyenlőre nincs nagy mozgás. Néhány réti cankó keresgél csak a szemben lévő iszapcsík szélében. Az égbolt egyre színesebb, és ez szépen visszatükröződik a vízen is. A cankók ebben a "festett" környezetben mozognak. Percről-perce változnak a fények, ezzel együtt a víztükrön megjelenő színek is. Jobban örülnék, ha valamivel közelebb keresgélnének, de így is érdekes az eredmény. Egyre erősebbek a fények, mindjárt előbújik a nap. És abban a pillanatban mindent elöntöttek a napsugarak. A napkeltének ez a legszebb pillanata, ami ugyan nem tart sokáig, de az a pár perc varázslatos. A nap mindent aranyló festékkel von be. A madárfotósnak az álma, hogy ezekben a pillanatokban történjen valami. Én is feszülten kémleltem a kelő nap irányába, és lám, a nádszegélyben mozgást látok. A növényzet takarásából guvat lépett elő. Pont az aranyló fények közepén. Pár másodpercig álldogált, majd elszaladt. Mintha köszöntötte volna a napot, mielőtt a dolgára siet. Hát mit mondjak, elégedett voltam. :) A varázslat hamar véget ért, de eközben az ellenkező oldalon is történtek a dolgok. Sárszalonka érkezett, és most sokkal jobb helyre, mint a múltkor, nem a nádtorzsák mögé, hanem a felém eső oldalra. Egyből tollászkodással indított. Szép pillanat, a fények is gyönyörűek, csak hát az a fránya távolság. El bírtam volna viselni, ha mindezt fele olyan messze teszi. A szalonka a reggeli toalett után útjára ment. Az iszapot szondázva szépen eltávolodott tőlem. De volt más, ami felkeltette a figyelmemet. A múltkori fotózás óta, eső ide vagy oda, a vízszint ismét csökkent, és az akkor a víz szélére helyezett sátor előtt már volt némi friss iszapfelület. Amikor hajnalban megérkeztem, ezt persze észrevettem, de egy kósza gondolat miatt most nem igazítottam utána a leshelyet. Ennek köszönhetem, hogy a következő eset megtörténhetett. A sátorból oldalirányba kitekintve egészen közel, mozgást vettem észre. Kicsit kifordulva már azt is láttam, mi az. Amilyen gyorsan csak lehet, igazítottam az objektíven, és mire a madár megérkezett, már készen voltam. A sátor előtti iszapon egy fiatal kis lile jelent meg. Borzasztó aranyos madár, főleg ilyen közelről. :) Innentől kezdve egész reggel jelen voltak a sátor mellett, mögött, előtt. Több példány is megtisztelt bizalmával, így volt lehetőség bőven, hogy fotózzam őket. Nagyon mókás a táplálkozási stratégiájuk. Az iszapon rövideket szaladnak, és úgy csippentik fel, a rovarokat, férgeket. Ha nem látnak semmit, az egyik lábukat a híg iszapban gyorsan megrázzák, így zavarják fel az ott rejtőző apró élőlényeket. Ez a lábrázás nagyon mulatságos tud lenni. Sokszor olyan közel jöttek, hogy a teljes alakos képekhez az objektív zoomján elég erősen nyitni kellett. De jó lehetőség volt portré készítésre is. Nem mindig van az ember 1,5 m-re ezekhez a madarakhoz. :) De nem csak a lilék jöttek nagyon közel. A tómederben röpködő két fiatal barázdabillegető is meglepett. A sátor tetejét használták kiülőnek, és a sátorlapról szedegették le a legyeket, rovarokat. Nagyon érdekes, megmosolyogtató helyzet volt, mert többször előfordult, hogy a sátorból kilógó objektív napellenzőjére ültek fel, vagy a kémlelőnyílás szúnyoghálójára telepedtek le. Ilyenkor alig 10 cm-ről néztük egymást. Sőt a sátor körüli rajcsúr közben, a sátorlap alól kilógó csizmámra is felugráltak. Hát régen találkoztam ennyire bohókás madarakkal. Miközben a barázdabillegetők ilyen jól elvoltak körülöttem, balról újabb madár érkezett a vízben. Gólyatöcs lépdelt egészen közel. Ez az, amire vártam! A tómederben egyre szűkül a vízfelület, mindenhol nádtorzsák meredeznek, ami nagyban megnehezíti a homogén környezetben való fotózást, főleg ha kicsit nagyobb a madár. A gólyatöcs egy szerencsés sávban jött, így sikerült néhány szép fotó. Azt hiszem ebből a helyzetből jobbat nem tudok vele kapcsolatban kihozni. Sajnos nem sokáig tartózkodott előttem. Egy alacsonyan átrepülő barna rétihéja mindent elzavart, és a gólyatöcs már nem jött vissza. Jöttek viszont bíbicek. Jajongó kiáltásuk, és csapongó röptük minden nap jellemző volt, de fotózásra még nem adtak lehetőséget. Most az egyik példány leszállt az előttem húzódó iszapcsíkra. Őt még követte néhány társa, és ez már olyan távolságban történt, hogy érdemes volt fényképezni is őket. A víz és az iszap határán jöttek-mentek, szedegettek. Némelyik tollászkodott is egy alaposat. Sőt egy példány a sátor előtti iszapot célozta meg. A hátam mögül érkezett, elsétált a sátor mellett, és pár méterre előttem keresgélt. Soha ilyen közel nem voltam még bíbichez. Lélegzetvisszafojtva exponáltam. A csúcs azonban az volt, amikor egy kicsit még közelebb jött. Nem hagyhattam ki a portrét. Hű micsoda reggel volt. A memóriakártya is megtelt. Igaz, hogy a környezet az egyre csökkenő vízszint miatt folyamatosan változik, de így is akad még mit fotózni. Láttam még ezt-azt, ami miatt még biztosan menni fogok.

                   

6. nap

   A családi utazás miatt úgy döntöttem, hogy a sátrat nem hagyom kint a távollétünk alatt. Az időjósok viharokkal tűzdelt időszakot jósoltak a következő napokra, és féltem, hogy a sátor nem vészelné át, így lebontottam, de előtte természetesen még fotóztam egyet. :) Leshelyem már több mint két hete áll a tómederben. Arra az elhatározásra jutottam, hogy az erősen lecsökkent vízszint miatt itt nem is erőltetem tovább a fotózást. A tómeder, a vízfoltok és iszappadok váltakozásai miatt, nagyon tagolt lett, és nehézkessé vált a megfelelő nézőpont kiválasztása. De egy hajnali les még bennem volt. A korábban megfigyelt havasi és sarlós partfutók nagyon izgatták a fantáziámat, így még egy koránkelést rászántam a dologra. A sátorral, a célnak megfelelően, az iszappadot céloztam meg, nem pedig az egyre zsugorodó és az egyre több kilátszó nádtorzsa miatt egyre "tüskésebb" vízfelületet. Nehezen hajnalodott, és tulajdonképpen az egész reggelt erős fényhiány jellemezte. Sőt, néha még az eső is eleredt. Ebben a semmilyen időben ez első madarak a sárszalonkák voltak. Kettő is leszállt elém, és a csepergő esőben táplálkozni kezdtek. Az elmúlt napokhoz képest most egészen közel kerültek hozzám. Élvezettel turkáltak az iszapban. Szinte végig együtt mozogtak, nem nagyon távolodtak el egymástól. Nagy kedvencem ez a madár, nagyon örültem, hogy ketten is megleptek. Egy bánatom volt csak, hogy nem jöttek ki a tiszta vízfelületre, így be kellett érnem a nádtorzsás képekkel. Ha meg egy kicsit tisztább helyre értek, akkor a mögöttük lévő szürke iszapcsík törte meg a szép zöld környezetet. A szalonkák aztán eltávolodtak, egy időre kiürült a terület. A reggel meglepetése rövid üresjárat után következett. Egyenesen a sátor előtti placcot célozta meg egy billegetőcankó. Nagyon megörültem neki. Több percet elidőzött előttem, nevéhez híven folyton billegette a testét, közben alaposan bejárta az iszapot, keresgélt. Annyira közel jött, hogy egészen jól hallhatta a fényképező kattogásait. Néhányszor fel is kapta a fejét, és meredten bámult az objektívbe. Nem is kell közreműködőbb modell. Természetesen a barázdabillegetők is megérkeztek. Volt nagy kergetőzés a sátor körül, és a sátor tetején is. És persze a kis lilék is megjelentek, nagyon szigorú tekintettel. :) Ezzel tulajdonképpen vége is lett a reggelnek. A partfutókat ma nem láttam, de nem bántam, elég volt ez is egy napra. És tulajdonképpen az elmúlt két hétre is. Jól fog esni egy kis pihenés a folyamatos hajnalozás után. De már tudtam, hogy egy hét múlva hol fogom folytatni. Abbéli nagy bánatomban, hogy a víz lassan elfogyott a tómeder azon részéből, ahol eddig fotóztam, a sátorbontás után szétnéztem kicsit. És rá kellett jönnöm, hogy a madarak nem tűntek el, csak a terület azon részére húzódtak, ahol még kitartott a víz. Megvolt mi lesz a fő csapásirány augusztusban.

            

7. nap

   Amint a családdal hazaértünk, egyből gyors helyzetfelmérést tartottam. Egy hét alatt szerencsére nem sok változott, a madarak a helyükön voltak. A sátrat ki is helyeztem egy nagyon ígéretes helyre. Az esős, viharokkal tűzdelt időjárás még folytatódott, így az első kérdés a korai kelés után az volt, hogy vajon milyen idő is lesz hajnalban. Ez hamar tisztázódott, irány a vízpart! Gyönyörű, csillagfényes éjszaka volt a tóparton, még egy szép hullócsillagot is láttam, mikor a sátor felé igyekeztem. Időben érkeztem. Lássuk mi lesz! Mint egy látomás a víz fölött, úgy érkezett az első madár. Gólyatöcs volt. Alig láttam valamit, a helyzet viszont egy szép "szellemképes" fotót eredményezett. A látomás hamar elillant, de a tudat, hogy a sátor előtt gólyatöcs volt, már jó érzéssel töltött el. Ezt csak növelte, hogy a szomszédos iszappadon feltűnt két billegetőcankó is. Már sokkal világosabb volt, de a nap még nem kelt fel. Próbaképpen készítettem pár képet. Csak később, a számítógép monitorján vettem észre azt a különleges színhatást, ami a fotókon megjelent. A kék árnyalatokban játszó iszap, a háttér zöldje, és a növényzet vörösbe átcsapó foltjai egészen különleges összhatást adtak. Az izgalmas dolgok viszont kicsit később történtek. A sokáig üres vízfelületre egy gólyatöcs szállt le. Hát erre vártam. A madár egyből táplálkozni kezdet, jobbra.-balra cirkált a sekély vízben. Szép látvány volt, és egyből feltűnt, hogy a helyválasztás is jól sikerült. A vizet nem taglalták kiálló nádtorzsák, mint az előző helyszínen, sokkal tisztább környezetben tudtam fotózni a madarat. Persze egyből megfogalmazódott a gondolat, csak jönne közelebb! Így lett. A gólyatöcs ahogy járkált fel-alá, egyre közelebb került hozzám. Amit pedig a keresőben, aztán később az LCD-n is láttam, egyre jobban tetszett. A háttér foltjai kezdtek szépen egybeolvadni, a fotókon lassan megjelent az az atmoszféra, amit annyira szerettem volna. Pár méterre volt csak tőlem, a kereső megtelt a gólyatöccsel. Gyorsan telt a memóriakártya. De hogy ezt még fokozni is lehessen, megérkezett egy másik gólyatöcs is. Innentől ketten lépdeltek már előttem. Csak ki kellett választanom a jobb pozícióban lévő madarat. És hogy az ember milyen telhetetlen! De jó volna egy portré is róluk! :) A töcsök aztán lassan elsétáltak a sátor mellett. Újra kiürült a víz előttem. Már csak a kicsit távolabb halászó szürke gém szórakoztatott az egyre jobban emelkedő nap ellenfényében. Ideje volt mennem.

               

8. nap

   A júliusi telihold napján voltam először fotózni a tómederben. Megint telihold van. Eltelt egy hónap, és én megint a vízparton sétáltam a sötétben. A legutóbbi közeli gólyatöcs fotók annyira felvillanyoztak, hogy minden lehetőséget meg akartam ragadni, nincs is erre jobb alkalom, mint a vasárnap hajnal. Bujkálós a hold, nincs olyan erőteljes holdvilág. 4:20 volt mikor a sátorban végzek az előkészületekkel. Még messze a lővilág, volt idő kicsit szunyókálni, és hallgatózni is. Sokat változtak a vízpart hangjai egy hónap alatt. Míg júliusban sötétben is hangzavar volt a madaraktól, addig most néma csönd uralta a vizet és a nádast. Halk csobbanások, könnyű léptek apró nesze, néha egy gyors szárnysuhogás jelezte csak, hogy azért a madarak itt vannak, csak elcsendesedtek. Jó volt hallgatózni, és találgatni, hogy vajon mi is mozog a közelben. Ilyen hangulatban vártam a reggelt, és néha kikémleltem, hunyorogva lestem, hátha elkapok egy-egy sziluettet. Ilyenkor is érdemes azért a fotóval próbálkozni, mert ez az az időszak, amikor a nagyon hosszú záridő, és a napkelte előtti speciális fényviszonyok, vagy inkább fénytelenség miatt nagyon különleges képek születhetnek. 5:23-kor lőttem az első fotót egy a közelben szedegető billegetőcankóról. Nagyon szép, lilás színek jelentek meg a képen. Pár percig előttem volt, a legtöbb kép ugyan használhatatlan lett, de akadt még egy, ami talán érdekes lehet. A kattogó fényképező hangjára megállt a madár, de nevéhez illően, hevesen billegette a testét, így csak a feje lett éles a fotón. A cankó tovább állt, még mindig nem kelt fel a nap, de már világos volt. A sátor fölött kis kócsag repült át. Szépségéhez a legkevésbé sem illő recsegő hanggal szállt le a vízre. Kicsit nézelődött, majd elindult halászni. Nem maradt előttem, csak óvatoskodó járását tudtam fotózni. Nagyon szép madár. A sötét háttér csak kiemelte a tollazat finomságát. Megint egyedül maradtam. A nap lassan előbújt a horizont mögül, de szinte azonnal eltakarták a felhők. Elmaradt az aranyló hajnal. Nem is volt sok látnivaló, csak a billegetőcankó jött időnként, tette megszokott köreit. Kicsit később két madár szállt le a szemközti szárazulatra. Vadgerlék voltak. Szokatlan látványt nyújtanak a tómederben. Bár többször megfigyeltem már, hogy örvös galambok is bejárnak inni. A gerlék a száradó iszapon szedegettek valamit. Elég idegesek voltak, nem is maradtak sokáig. Újabb szünet. Üres a víz előttem. Majd fél óra is eltelik, mire jobbról elkezdett fodrozódni a víz, és besétált a látótérbe egy gólyatöcs. Na, mindjárt vidámabb lettem. :) Jön-megy, csipeget a vízből. Élvezem a látványt. Nem görcsölök már, ha közelebb jön jó, de ha nem, akkor is. A töcs nem maradt sokáig egyedül. Rövidesen még három társa követte. Így már négyen cirkáltak előttem. Persze akadt közöttük közeli is. Szórt fény volt, gyönyörűen exponálható a fehér tollazat. Egyszerűen imádom ezt a madarat! Ekkor azonban olyan történt, amit eddig nem láttam. A napról-napra csökkenő víz miatt az előttem lévő vízfelület is kettéoszlott, és balról kialakult egy kis zárt pocsolya. Ezt célozta meg az egyik töcs, és az helyett, hogy átrepült volna, fogta magát, és átfutott a már szárazon álló részen. Nagyon mókás látvány volt. Most látszott igazán, hogy milyen nyakigláb ez a madár. A jelenet többször megismétlődött, oda és vissza is. És a közben előbújó napfényben varázslatos dolog történt. A háttérben álló növényzetet a napsugarak csodálatosan megszínezték. Mintha lángolt volna a vízpart. Izgalmas képek születtek. A szárazulaton mozgó gólyatöcsökkel kapcsolatban még egy érdekes dolog feltűnt. A víz és az iszappad szegélyén folyamatosan jöttek-mentek a billegetőcankók is, és amikor a töcsök kilépdeltek a vízből, akaratlanul is keresztezték egymás útját. Az egymás mellé kerülő madarak közötti méretkülönbség egyből szemet szúrt. Igyekeztem legalább egy olyan képet készíteni, ahol ez megfelelően látszik is. Bár nem vagyok egy nagy Csillagok háborúja rajongó, soha nem voltam képes végig nézni, de egyből a filmben szereplő birodalmi lépegetők jutottak eszembe a jelenetről. :) Közben a vízen is volt mit nézni és fotózni. A gólyatöcsök nagyon aktívak voltak. Külön örültem még egy momentumnak. A gólyatöcsnek nagyon szép, piros szeme van. Az eddigi képeken ez nem nagyon látszott, most viszont szerencsés irányból tudtam őket fotózni, és egyből feltűnt, hogy a piros írisz gyönyörűen látszik a szemükben. Már ennyi történéssel is bőven elégedett lettem volna, de még nem ért véget a reggel. Ismét a sátor mögül érkezett a meglepetés. Füstös cankó huppant le a sekélyebb részre. Sokat szemeztem már vele az elmúlt hetek alatt, de mindig reménytelenül messze mozogtak, esélyt sem adva a fotóra. Gyönyörű, fekete nászruhás egyedeket is láttam, ám mostanra már átvedlettek nyugalmi tollruhájukba. Sebaj, most itt állt előttem. Nézelődött, majd tollászkodni kezdett, és egy gyors mozdulattal ki is húzta az egyik tollát, ami egy darabig ott lebegett mellette. Szép csendélet volt, nyugalmat árasztó. A tollat aztán lassan elsodorta a víz, a cankó meg egy lábra állt és elszenderedett. Még az sem érdekelte, amikor egy fiatal szürke gém szállt le mellé. A füstös csak szunyókált, mialatt a gém, szépen elsétált mögötte, és komótos halászatba kezdett. Nem volt túl sikeres, de amíg a cankó aludt, követtem a kamerával, és sikerült pár vízbecsapós pillanatot elkapni. Míg a szürkével voltam elfoglalva, a füstösök megszaporodtak. Amikor felpillantottam a keresőből, már hárman voltak előttem, és egy negyedik pedig jobbról úszott be a képbe. Meg is lepődtem a látványon. A partimadaraktól azt szoktuk meg, hogy hosszú lábukkal gázolnak a vízben, ez meg mint a récék úgy úszott be elém. De még jó, hogy lekövettem a mozgását, mert az egyik pillanatban gondolt egyet, és pár szárnycsapással a többi füstös mellé röppent. Így szépen meglett a felugró mozdulat. Nagyon örültem a kis füstös cankó csapatnak, és szerencse, hogy volt még nálam memóriakártya is. Bajban lettem volna, mert gyorsan fogyott a háttértár kapacitása. Amíg messzebb keresgéltek, többször felpillantottam, hátha történik valami közelebb is. Történt is. A billegetőcankó rendszeres időközönként trappolt el mellettem. Sőt, egy gyönyörű portréval is megajándékozott. Az objektív közelpontja környékén megállt pár pillanatig. A portré lehetősége adva volt. E rövid kis közjáték közben az egyik füstös már egészen közel matatott a vízben. Élvezettel néztem a keresőben egyre nagyobbá váló madarat, amint a táplálkozásba belemerülve közeledett. Érdekes a füstös cankók táplálkozási stratégiája. Szinte megállás nélkül, sokszor futva közlekedtek, és gyakran fejüket a víz alatt tartva próbáltak elkapni valamit. Egyszerűen csodálatos ez a madár. Nem tudtam betelni vele, főleg, mikor már majdnem a teljes képmezőt kitöltötte. A füstös aztán elhaladt mellettem. Egyből visszanéztem a képeket, és a jóleső megelégedettség mámorában kezdetem el pakolni, mára ennyi elég is volt. Pakolás közben láttam, hogy a billegetőcankó megint elém ért. Na jól van, veled kezdtem a napot, veled is fejezem be. Hát nem semmi egy reggel volt. 10 gigányi anyaggal mentem haza, nálam ez rekord. :)

                                         

9. nap

   3:15-kor pattantak fel a szemeim. Ébresztőóra sem kellett. A tóparton már rutinszerűen húztam fel a csizmát. Irány a víz. Kíváncsian vártam, mit tartogat még számomra a tómeder. Kis izgalom azért volt bennem, éjszaka erős szél volt a betörő hidegfront miatt, nem tudtam a sátor bírta-e a megpróbáltatásokat. Nincs gond, állt mint a cövek, de igazítani kellett rajta, vagy két métert kúszott el a víz, nem lesz jó a látószögem. Volt egy kis dagonyázás, szinte hígfolyós az iszap, amin feküdnöm kellene. Valahogy azért csak megoldottam, fél ötre már bent kuksoltam. De nem tudtam szundítani. Elég erős széllökések voltak, belülről tartottam a sátrat, nehogy gond legyen. Szerencsére minden rendben volt, szép lassan világosodott is. Már nézelődtem, vártam a madarakat, de nem jött semmi. Üres a placc, csak a víz fodrozódását figyeltem a néha felerősödő szélben. A nap is felkelt már, sehol semmi. Majd egy óra múlva tűnik csak fel egy barázdabillegető. Vele múlattam az időt. Egy kis kócsag tűnt fel a nádas mellett, felém tartott. Vártam, míg közelebb ér. Jó irányba igyekezett, mindjárt beér az ellenfénybe. A távolság is megfelelő, szépen kitöltötte a képmezőt. A látvány elképesztő. Sötét háttér, szép, körberajzoló ellenfény, gyönyörű madár. Nem sietett, szépen le tudtam követni a lépéseit. Az átsétáló kócsag mögött mozgást láttam. Ráfordultam az objektívvel. A tavon kikelt fiatal hattyúk úsztak be a látótérbe. A nap pont mögöttük volt, fantasztikusan színezte a jelenetet. Lassan mozogtak, táplálkoztak. Az egyik tollászkodott is, majd hirtelen kitárta a szárnyait, és verdesett párat. Gyors sorozat, hmm, nem is rossz. :) Rajta maradtam a hattyúkon. A látvány magáért beszélt. A napfény gyönyörű becsillanásait próbáltam a képekbe szorítani, miközben a hattyúk lassan úszkáltak a legjobb helyen. Egyszerűen lenyűgözött, amit láttam. A fénygömbök némelyike szivárványszínben pompázott. A pihenő hattyúval együtt csodaszép a látvány volt. A hattyúk aztán szép lassan tovább álltak, elmúlt a varázslat. Újabb félóra szünet, semmi nem jött. Majd valahol távol, az iszapcsíkon megjelent egy billegetőcankó. Sokáig kellett várni, mire közelebb ért. Sokat matatott az iszapban. Ő is majd elmerült abban az iszapban, amin nekem fent kellett maradnom. Lássuk be nem volt könnyű dolgom. :) A cankó nagyon hálás témának bizonyult. Percekig a sátor előtt keresgélt. Sikerült néhányszor teljesen tiszta környezetben fényképezni. Többször is előhúzott valamit az iszapból, elmélyülten táplálkozott. A cankó is távozott, a víz továbbra is üres. Sehol egy gólyatöcs, sehol egy füstös cankó. Csak egy szürke gém szállt le elém. Figyelt egy darabig, majd tollászkodni kezdett. Van idő fekvő és álló kompozícióra is. Alaposan áttúrta a tollazatát. A tollászkodás után furcsán tátogatott néhányat, mintha öklendezne, majd legvégül ürített egyet. Na, így teljes a piperészkedés. :) A gém aztán elrepült, nekem is mennem kellett. Nem tudom mi történhetett a gólyatöcsökkel, hogy eltűntek. Talán a hidegfront elvitte őket. Tulajdonképpen nem bánom. Így is várakozáson felüli volt az elmúlt egy hónap.

                     

   Én is sátrat bontottam. Szünetet kell tartanom. Annyi minden történt, és olyan intenzív élménycsomagot kaptam ez alatt a 9 alkalom alatt, hogy ennek mindenképp ülepednie kell. És egy kicsit el is fáradtam, de azért nagyon jó volt. :)



© 2011 All rights reserved BPH.