Fehér gólya, White Stork, Weißstorch, Ciconia ciconia

Egy kellemes augusztusi napnyugtában 70 példányt számoltam meg két kiszáradt fán, valamint a környező nagyfeszültségű villanyoszlopokon. Szép élmény volt így fehér gólyákat fotózni.

Egy sorozat egyik képe. A képeket visszanézve látható, hogy ez a nagy tastű madár milyen nehezen tud felemelkedni.

A témánál maradva: ugyanaz a kompozíció a sokat emlegetett kék órában, ekkor még az ágon álló gólya részletei és elég jól kivehetők, nem csak az élfényű kontúrok.

Vasárnap este a szuper hold valóban sárgább volt és nagyobbnak tűnt,de lényegében nem sokra mentem vele, mert csak nyolc óra körül bukkant ki a keleti horizonton a vastag páratakaró alól. Az akácágon éjszakázó gólya továbbra is küzd a szúnyogok hadával, egy órát bírtam ki percről percre közelebb araszolva az ágon álló madárhoz, hogy mögötte legyen a folyamatosan emelkedő telihold.

Ma éjjel ez a gólya sem fog sokat szunyókált, emelgette a lábait, hajtotta őket a szárnyával, csőrével ahogy tudta, de a vérszívók egy pillanatra sem hagyták békén, nem különben engem fotózás közben. A meleg este halastó mellett elviselhetetlen tömegben támadnak a vérszívó agresszív kis fenevadak:-)

Egyik pillanatban semmi, másikban pedig a képen látható gólya landolt a lesem előtt 1 méterre. Először olyan közelre, hogy nem tudtam élességet állítani. Aztán mintha érezte volna, hogy nem jó helyen van, kisétált a les elé kb 3 méterre, és ott ivott vagy három kortyot. Teljesen le kellett tekernem a zoomot, csak így fért bele éppen. A gólya nagyon gyorsan merítette vízbe csőrét, majd kiemelte, aztán újra. Először figyeltem meg ilyet, és csodálkoztam, milyen gyorsan teszi mindezt. Hát ennyi a kép története! Remélem szomjas lesz még, és a víz sem apad ki addig!